6.fejezet

                                                                       Miért ne?

Gemma kérdőn nézett rám, én pedig inkább lehajtottam a fejemet és a földet bámultam. Nem mertem se rá, se Harry-re nézni. Azt se tudtam, mi volt az előbbi. Én nem szerethetem Harry-t úgy… ő a legjobb barátom. Csak megindultam előre, a tábor felé, remélve, hogy minél előbb visszaérek. Azt se néztem, merre megyek, csak mentem előre, mikor valaki megfogta a karomat.

-          Miért futsz? – kérdezte Gemma.

-          Nem tudom Gem… ez nagyon furcsa volt – utaltam a pár perccel ezelőtti dologra.

-          Tudom. Mármint szerintem nem furcsa – mondta Gemma, én pedig kérdőn néztem rá. – Menjünk vissza, addigra pedig megnyugszol kicsit – simította meg hátamat legjobb barátnőm.

-          Én nem akarok megnyugodni – mondtam hisztérikus hangon. Gem nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet és egészen a szobánkig húzott minket.

-          Akarsz beszélni róla? – kérdezte.

-          Nem. Most nem Gemma – mondtam és befeküdtem az ágyamba. Éjfélkor se fogtam még fel, mi történt akkor. Ha rágondoltam, hogy Harry majdnem megcsókolt, elvigyorodtam és a szívem egyre gyorsabban, és gyorsabban vert. De amikor belegondoltam abba, hogy ő a legjobb barátom, szomorú lettem. Mivan, ha ezután nem is akar a barátom lenni? Ha ezzel elrontottam mindent? Könnyek közt aludtam el, de alig 1 óra múlva már fel is keltem. Egyszerűen nem tudtam aludni. Az álmaimba újra és újra lejátszódott ez az egész, és egyszerűen nem bírtam. Idegesen ültem fel, már nem tudtam magammal mit kezdeni. Forgolódtam össze vissza, a telefonomat nyomkodtam, és gondolkoztam. De a gondolkozás nem tett jót, mert mindig arra gondoltam, hogy itt vége a barátságunknak. És én nem tudom őt elveszíteni, mert mindennél jobban szeretem őt. Halkan lemásztam az ágyról, előszedtem a naplómat és kimentem. Megint csak a lépcsőt választottam, leültem és először csak bámultam a csillagokat. Remegtem, mert egy picit hideg volt, de nem akartam visszamenni. Szerencsére a lépcső felett állt egy lámpa, így jól láttam a naplómat.

„ Kedves Naplóm!

Eddig minden olyan jól ment. Mintha egy álomba lettem volna. Visszakaptam Harry-t és Gemmát, és jó volt minden. Egészen a mai napig. Szokásosan kezdődött ez is, mint a többi. Lementünk a strandra, és este éjszakai túrára mentünk. A párom természetesen Harry volt. Aztán egyik pillanatról a másikra valami olyan történt, amire soha nem gondoltam volna. A legfurcsább az egészben, hogy megrémít ez az egész, de közben örültem volna, ha megtörténik. Egyik részem örül annak, hogy végül nem történt meg, a másik viszont sajnálja. Kiváncsi lennék, mi lett volna akkor, ha megcsókol. De ezt már soha nem fogom megtudni. Annyira érdekelne, hogy most mit gondol Harry. „ A naplómat becsuktam, és tovább bámultam magam elé. Nem sokkal később felálltam, és sétálgattam a házak között. Jól esett kiszellőztetni a fejem, de egyáltalán nem nyugtatott meg. Nem akartam erre gondolni, mert teljesen összezavart, de mégse tudta semmi elvonni a figyelmemet. Messziről kiszúrtam, hogy valaki a házunk előtt sétálgat, és egy perce lefagytam. Első tippem Dave lett volna, de mivel nem igazán láttam a sötétbe, odamentem.

-          Te se tudsz aludni? – nézett rám, pedig még messze voltam tőle, de a nagy csend miatt hallottam őt.

-          Hogy tudnék? – nevettem fel kétségbeesetten.

Harry kinyújtotta karjait, én pedig gondolkodás nélkül odafutottam hozzá, és átöleltem.

-          Mi volt ez az előbb, Harry? – néztem fel rá és leültünk a lépcsőre.

-          Nem tudom – válaszolta, nekem pedig olyan gyorsan vert a szívem, hogy féltem, kiugrik.

-          Én se… - bámultam a földet.

-          Audry, nem szeretném, ha emiatt bármi lenne közöttünk. Mármint, harag, vagy ilyesmi – mondta Harry, én pedig bólintottam.

-          Szeretlek, Hazza – bújtam hozzá.

-          Én is téged, picim – ölelt át fél kezével, ami megnyugtatott.

Reggel a saját ágyamba keltem, viszont azt nem tudtam, hogy kerültem oda. Utolsó emlékem, hogy kint ülök a lépcsőn Harry-vel.

-          Jó reggelt – mosolyodott el Gemma, mikor meglátta, hogy fent vagyok.

-          Hogy kerültem ide? – ráncoltam a szemöldököm.

-          Elaludtál Harry vállán, ő pedig behozott ide – nevetett fel. – Jobban vagy? – kérdezte komolyan.

-          Igen – bólintottam. – Megbeszéltük.

Reggelinél szerencsére tényleg nem volt köztünk feszültség Harry-vel, bár a többiek nagyon figyeltek minket. A mai napon is a strandot választottuk programnak, és 11 órakor már lent is voltunk. Kivételesen most Gemmával ketten mentünk be a vízbe, és jó sokáig sétálgattunk.

-          Leülünk ide? – mutatott rá egy sziklára, aprót bólintottam, majd felmásztunk rá.

-          Mi lesz ezután Gem? – néztem rá barátnőmre.

-          Mi után? – kérdezte.

-          A tábor után. Megint elszakadunk?

-          Dehogyis – nézett rám nagy szemekkel Gemma. – Mindenkinek tanulság volt az a pár év. Harry biztos, hogy nem hagyná, hogy újra megtörténjen, és én sem – nézett a vízben sétáló testvérére.

-          Remélem… - figyeltem én is Harry-t.

-          Audry, mi volt ez a tegnapi?

-          Nem tudom – sóhajtottam hatalmasat.

-          Érzel iránta valamit? – kérdezte, én pedig pár másodpercig elgondolkoztam azon, mit is feleljek.

-          Nem – mondtam ki végül, de még magam sem voltam biztos ebben.

-          Nekem nem tudsz hazudni Audrina. Magadnak talán igen, de nekem nem, és jobban tennéd, ha magadnak se hazudnál – suttogta Gemma, de úgy tűnt, mintha ordítana.

-          Nem érezhetek semmit iránta – parancsoltam rá, bár inkább magamnak.

-          Miért ne érezhetnél? – mosolyodott el halványan Gem, de nekem valahogy nem ment.

-          Mert a legjobb barátom, már pisis korom óta, azért – suttogtam, mert egyszerűen képtelen voltam normális hangon beszélni.

-          És? Audry, ez hülyesség. Attól, mert kiskorod óta ismered, még érezhetsz iránta, bármit. Sőt… nálad jobban senki sem ismeri, még én sem. Éveken keresztül nem láttátok egymást, és még sorolhatnám az okokat. Mióta itt vagyunk a táborba, alig bírtok ki egymás nélkül pár órát, mindent meg tudtok beszélni és… - folytatta volna, de megállítottam.

-          Elég Gem – néztem fel rá. Nem szólt utána semmit, csak csendben átölelt.

A nap további részében elég csendes voltam, és folyamatosan Gemma szavai visszhangzottak a fejemben. Harry-t próbáltam kerülni, ami nehezen ment, de nem tudtam volna most a közelébe lenni. Gemma és a gondolataim teljesen összezavartak. Visszaérve csak bedőltem az ágyba, és zenét hallgattam, de még ez sem segített. Mivel Gemma a fiúknál volt, gondoltam felhívom anyát, hátha az segít.

 - Szia kincsem, baj van? – szólt bele anya.

 - Nem is tudom, hogy ez minek számít – sóhajtottam bele.

 - Mi történt?

 - Azt hiszem, érzek valamit Harry iránt – mondtam ki végül, anya pedig felsikított.

 - Komolyan? Nem mondod? Mindig is tudtam, tökéletes pár lennétek – nevetgélt anya.

 - Ezzel nem segítesz – ’szidtam’ le. – Mindegy, majd beszélünk, szia – tettem le, majd kimentem sétálni.

Legalább másfél óráig keringtem a tábor körül lévő erdőben, néha megálltam valahol, de leginkább csak sétáltam. Végül a tábortól nem messze, de mégis eldugott helyen lévő padra ültem le, felhúztam a lábaimat, és pár perc múlva sírni kezdtem. Annyira nehéz volt a helyzet, folyamatosan Harry-n kattogtam. Egyik percben ezt érzem, másikban azt.

-          Manó – hallottam meg valaki hangját mögülem, de nem akartam megfordulni. – Mi a baj? – guggolt elém Harry, mikor meglátott. Elfordítottam fejemet a másik irányba, a könnyeimet pedig gyorsan letöröltem. – Audry – mondta ki nevemet.

-          Harry, menj most el – mondtam neki, bár ezt még én sem gondoltam komolyan.

-          Meg kell beszélnünk – ült le mellém, miközben engem figyelt, de én inkább más merre néztem.

-          Sajnálom a tegnapit…

-          Mit sajnálsz rajta? – kérdezte Harry.

-          A helyzetet, én nem akartam – suttogtam.

-          Nem akartad? – kérdezett vissza Harry.

-          Nem – vágtam rá gyorsan, mielőtt még átgondolom.

-          Én igen – suttogta Harry, a szívem pedig szerintem kiugrott a helyéről.

-          Harry… én a legjobb barátnőd vagyok – néztem mélyen Harry szemeibe.

Percekig csak egymást néztük, és nem szóltunk semmit, ami már megőrjített. Harry lassan egyik kezével megsimította arcomat, közelebb hajolt, és… megcsókolt! Először fel sem fogtam mi történik, annyira hamar történt az egész. Hosszú puszit nyomott ajkaimra, majd elmosolyodott.

-          A legjobb barátnőm vagy, de szeretlek Audry – nézett mélyen szemeimbe. A hasamba, mintha pillangók repkedtek volna, a szívem borzasztóan gyorsan vert, én meg csak vigyorogtam, mint valami idióta.

-          Mint barát? – néztem Harry-re. Újra közel hajolt, a számtól pár centire megállt, és várt a reakciómra. Átöleltem nyakát, közelebb húztam magamhoz, és most én csókoltam meg. Lehet, hogy Gemmának igaza volt. Pár hosszabb csók után, nyelve bejutásért „könyörgött” amit rögtön meg is adtam neki, így hosszú csókba forrtunk össze. Levegő hiányába váltunk el egymástól, és átöleltem Harry-t.

-          Nem – válaszolt.

-          Mi nem? – néztem rá kérdőn.

-          Nem barátként szeretlek – kulcsolta rá ujjait az enyémekre.

-          Én sem – nevettem fel, és visszaindultunk a táborba.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész, ha így volt, írjatok kommentet, iratkozzatok fel. Köszönöm a rengeteg oldalmegtekintést, és a véleményeket. Holnap új fejezet!:)