Miért ne?
Gemma kérdőn nézett rám, én pedig inkább lehajtottam a
fejemet és a földet bámultam. Nem mertem se rá, se Harry-re nézni. Azt se
tudtam, mi volt az előbbi. Én nem szerethetem Harry-t úgy… ő a legjobb barátom.
Csak megindultam előre, a tábor felé, remélve, hogy minél előbb visszaérek. Azt
se néztem, merre megyek, csak mentem előre, mikor valaki megfogta a karomat.
-
Miért futsz? – kérdezte Gemma.
-
Nem tudom Gem… ez nagyon furcsa volt – utaltam a pár
perccel ezelőtti dologra.
-
Tudom. Mármint szerintem nem furcsa – mondta Gemma, én
pedig kérdőn néztem rá. – Menjünk vissza, addigra pedig megnyugszol kicsit –
simította meg hátamat legjobb barátnőm.
-
Én nem akarok megnyugodni – mondtam hisztérikus hangon.
Gem nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet és egészen a szobánkig húzott
minket.
-
Akarsz beszélni róla? – kérdezte.
-
Nem. Most nem Gemma – mondtam és befeküdtem az ágyamba.
Éjfélkor se fogtam még fel, mi történt akkor. Ha rágondoltam, hogy Harry
majdnem megcsókolt, elvigyorodtam és a szívem egyre gyorsabban, és gyorsabban
vert. De amikor belegondoltam abba, hogy ő a legjobb barátom, szomorú lettem. Mivan,
ha ezután nem is akar a barátom lenni? Ha ezzel elrontottam mindent? Könnyek
közt aludtam el, de alig 1 óra múlva már fel is keltem. Egyszerűen nem tudtam
aludni. Az álmaimba újra és újra lejátszódott ez az egész, és egyszerűen nem
bírtam. Idegesen ültem fel, már nem tudtam magammal mit kezdeni. Forgolódtam
össze vissza, a telefonomat nyomkodtam, és gondolkoztam. De a gondolkozás nem
tett jót, mert mindig arra gondoltam, hogy itt vége a barátságunknak. És én nem
tudom őt elveszíteni, mert mindennél jobban szeretem őt. Halkan lemásztam az
ágyról, előszedtem a naplómat és kimentem. Megint csak a lépcsőt választottam,
leültem és először csak bámultam a csillagokat. Remegtem, mert egy picit hideg
volt, de nem akartam visszamenni. Szerencsére a lépcső felett állt egy lámpa,
így jól láttam a naplómat.
„ Kedves Naplóm!
Eddig minden olyan jól ment. Mintha egy álomba lettem volna.
Visszakaptam Harry-t és Gemmát, és jó volt minden. Egészen a mai napig.
Szokásosan kezdődött ez is, mint a többi. Lementünk a strandra, és este
éjszakai túrára mentünk. A párom természetesen Harry volt. Aztán egyik
pillanatról a másikra valami olyan történt, amire soha nem gondoltam volna. A
legfurcsább az egészben, hogy megrémít ez az egész, de közben örültem volna, ha
megtörténik. Egyik részem örül annak, hogy végül nem történt meg, a másik
viszont sajnálja. Kiváncsi lennék, mi lett volna akkor, ha megcsókol. De ezt
már soha nem fogom megtudni. Annyira érdekelne, hogy most mit gondol Harry. „ A
naplómat becsuktam, és tovább bámultam magam elé. Nem sokkal később felálltam,
és sétálgattam a házak között. Jól esett kiszellőztetni a fejem, de egyáltalán
nem nyugtatott meg. Nem akartam erre gondolni, mert teljesen összezavart, de
mégse tudta semmi elvonni a figyelmemet. Messziről kiszúrtam, hogy valaki a
házunk előtt sétálgat, és egy perce lefagytam. Első tippem Dave lett volna, de
mivel nem igazán láttam a sötétbe, odamentem.
-
Te se tudsz aludni? – nézett rám, pedig még messze
voltam tőle, de a nagy csend miatt hallottam őt.
-
Hogy tudnék? – nevettem fel kétségbeesetten.
Harry kinyújtotta karjait, én pedig gondolkodás nélkül
odafutottam hozzá, és átöleltem.
-
Mi volt ez az előbb, Harry? – néztem fel rá és leültünk
a lépcsőre.
-
Nem tudom – válaszolta, nekem pedig olyan gyorsan vert
a szívem, hogy féltem, kiugrik.
-
Én se… - bámultam a földet.
-
Audry, nem szeretném, ha emiatt bármi lenne közöttünk.
Mármint, harag, vagy ilyesmi – mondta Harry, én pedig bólintottam.
-
Szeretlek, Hazza – bújtam hozzá.
-
Én is téged, picim – ölelt át fél kezével, ami
megnyugtatott.
Reggel a saját ágyamba keltem, viszont azt nem tudtam, hogy
kerültem oda. Utolsó emlékem, hogy kint ülök a lépcsőn Harry-vel.
-
Jó reggelt – mosolyodott el Gemma, mikor meglátta, hogy
fent vagyok.
-
Hogy kerültem ide? – ráncoltam a szemöldököm.
-
Elaludtál Harry vállán, ő pedig behozott ide – nevetett
fel. – Jobban vagy? – kérdezte komolyan.
-
Igen – bólintottam. – Megbeszéltük.
Reggelinél szerencsére tényleg nem volt köztünk feszültség
Harry-vel, bár a többiek nagyon figyeltek minket. A mai napon is a strandot
választottuk programnak, és 11 órakor már lent is voltunk. Kivételesen most
Gemmával ketten mentünk be a vízbe, és jó sokáig sétálgattunk.
-
Leülünk ide? – mutatott rá egy sziklára, aprót
bólintottam, majd felmásztunk rá.
-
Mi lesz ezután Gem? – néztem rá barátnőmre.
-
Mi után? – kérdezte.
-
A tábor után. Megint elszakadunk?
-
Dehogyis – nézett rám nagy szemekkel Gemma. –
Mindenkinek tanulság volt az a pár év. Harry biztos, hogy nem hagyná, hogy újra
megtörténjen, és én sem – nézett a vízben sétáló testvérére.
-
Remélem… - figyeltem én is Harry-t.
-
Audry, mi volt ez a tegnapi?
-
Nem tudom – sóhajtottam hatalmasat.
-
Érzel iránta valamit? – kérdezte, én pedig pár
másodpercig elgondolkoztam azon, mit is feleljek.
-
Nem – mondtam ki végül, de még magam sem voltam biztos
ebben.
-
Nekem nem tudsz hazudni Audrina. Magadnak talán igen,
de nekem nem, és jobban tennéd, ha magadnak se hazudnál – suttogta Gemma, de
úgy tűnt, mintha ordítana.
-
Nem érezhetek semmit iránta – parancsoltam rá, bár
inkább magamnak.
-
Miért ne érezhetnél? – mosolyodott el halványan Gem, de
nekem valahogy nem ment.
-
Mert a legjobb barátom, már pisis korom óta, azért –
suttogtam, mert egyszerűen képtelen voltam normális hangon beszélni.
-
És? Audry, ez hülyesség. Attól, mert kiskorod óta
ismered, még érezhetsz iránta, bármit. Sőt… nálad jobban senki sem ismeri, még
én sem. Éveken keresztül nem láttátok egymást, és még sorolhatnám az okokat.
Mióta itt vagyunk a táborba, alig bírtok ki egymás nélkül pár órát, mindent meg
tudtok beszélni és… - folytatta volna, de megállítottam.
-
Elég Gem – néztem fel rá. Nem szólt utána semmit, csak
csendben átölelt.
A nap további részében elég csendes voltam, és folyamatosan
Gemma szavai visszhangzottak a fejemben. Harry-t próbáltam kerülni, ami nehezen
ment, de nem tudtam volna most a közelébe lenni. Gemma és a gondolataim
teljesen összezavartak. Visszaérve csak bedőltem az ágyba, és zenét hallgattam,
de még ez sem segített. Mivel Gemma a fiúknál volt, gondoltam felhívom anyát,
hátha az segít.
- Szia kincsem, baj
van? – szólt bele anya.
- Nem is tudom, hogy
ez minek számít – sóhajtottam bele.
- Mi történt?
- Azt hiszem, érzek
valamit Harry iránt – mondtam ki végül, anya pedig felsikított.
- Komolyan? Nem
mondod? Mindig is tudtam, tökéletes pár lennétek – nevetgélt anya.
- Ezzel nem segítesz –
’szidtam’ le. – Mindegy, majd beszélünk, szia – tettem le, majd kimentem
sétálni.
Legalább másfél óráig keringtem a tábor körül lévő erdőben,
néha megálltam valahol, de leginkább csak sétáltam. Végül a tábortól nem
messze, de mégis eldugott helyen lévő padra ültem le, felhúztam a lábaimat, és
pár perc múlva sírni kezdtem. Annyira nehéz volt a helyzet, folyamatosan
Harry-n kattogtam. Egyik percben ezt érzem, másikban azt.
-
Manó – hallottam meg valaki hangját mögülem, de nem
akartam megfordulni. – Mi a baj? – guggolt elém Harry, mikor meglátott.
Elfordítottam fejemet a másik irányba, a könnyeimet pedig gyorsan letöröltem. –
Audry – mondta ki nevemet.
-
Harry, menj most el – mondtam neki, bár ezt még én sem
gondoltam komolyan.
-
Meg kell beszélnünk – ült le mellém, miközben engem
figyelt, de én inkább más merre néztem.
-
Sajnálom a tegnapit…
-
Mit sajnálsz rajta? – kérdezte Harry.
-
A helyzetet, én nem akartam – suttogtam.
-
Nem akartad? – kérdezett vissza Harry.
-
Nem – vágtam rá gyorsan, mielőtt még átgondolom.
-
Én igen – suttogta Harry, a szívem pedig szerintem
kiugrott a helyéről.
-
Harry… én a legjobb barátnőd vagyok – néztem mélyen
Harry szemeibe.
Percekig csak egymást néztük, és nem szóltunk semmit, ami
már megőrjített. Harry lassan egyik kezével megsimította arcomat, közelebb
hajolt, és… megcsókolt! Először fel sem fogtam mi történik, annyira hamar
történt az egész. Hosszú puszit nyomott ajkaimra, majd elmosolyodott.
-
A legjobb barátnőm vagy, de szeretlek Audry – nézett mélyen
szemeimbe. A hasamba, mintha pillangók repkedtek volna, a szívem borzasztóan
gyorsan vert, én meg csak vigyorogtam, mint valami idióta.
-
Mint barát? – néztem Harry-re. Újra közel hajolt, a
számtól pár centire megállt, és várt a reakciómra. Átöleltem nyakát, közelebb
húztam magamhoz, és most én csókoltam meg. Lehet, hogy Gemmának igaza volt. Pár
hosszabb csók után, nyelve bejutásért „könyörgött” amit rögtön meg is adtam
neki, így hosszú csókba forrtunk össze. Levegő hiányába váltunk el egymástól, és
átöleltem Harry-t.
-
Nem – válaszolt.
-
Mi nem? – néztem rá kérdőn.
-
Nem barátként szeretlek – kulcsolta rá ujjait az
enyémekre.
-
Én sem – nevettem fel, és visszaindultunk a táborba.
Sziasztok! Remélem tetszett a rész, ha így volt, írjatok kommentet, iratkozzatok fel. Köszönöm a rengeteg oldalmegtekintést, és a véleményeket. Holnap új fejezet!:)
Te szent isteeen *-*-*-*
VálaszTörlésEz a resz dhhjkuddjjkkllokhdsyc te jo isteen*-*-*-
Annyira boldog vsgyok h szavakba se tudom foglalni❤❤ Nagyon varom a koviit:) siess❤❤
Örülök hogy tetszett <3 nem sokára ;)<3
TörlésIgen ! Igen! Igen! Ennek igy kellety tortennie.. annyira orulok hogy bevalottak ♡♡♡♡
VálaszTörlésDe itt abba hagyni?? Direkt kinzol?? ;)
Kivancsi vagyok ak kovire szoval gyorsan ♡♡♡♡
Haha:DD bocsi a kínzásért:;$
TörlésTe JO ISTEN ez valami iszonyatosan JO lett ❤️❤️❤️ Majd siess a kovi el ahw... ❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen!<3 pár perc és kint van az új rész:)
Törlés