12.fejezet

Sziasztok! Itt is az új rész, remélem tetszeni fog. Ha tetszett, akkor kommenteljetek, iratkozzatok fel. Köszönöm!:) Jó olvasást!

Ígérem

-          Jó reggelt – bújtam közelebb Harry-hez, mikor kinyitottam a szemeimet.

-          Neked is manó – puszilta meg a homlokomat a mellettem fekvő fiú, majd szorosan átölelt. Görcsbe rándult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy már nem sokáig élvezhetem ezt. Nem akartam elszalasztani az egyetemet, mert egy nagyon jó helyre kerültem be, ahol azt tanulhatnám, amit szeretnék, de Harry-t sem szeretném itt hagyni. A kettő viszont nem összeegyeztethető, mivel Harry énekes és folyamatosan utazik, ahogy most is. Arra pedig semmi képp sem kérném, hogy adja fel az álmait, és költözzön velem el az egyetem mellé. Fogalmam sem volt mit kéne tennem, úgyhogy próbáltam kizárni a fejemből az egyetemmel kapcsolatos gondolataimat. Pedig nem zárhatom ki sokáig, mert nem sokára Szeptember. És még előtte elkell döntenem, mit akarok. Ha itt maradok, akkor csalódást okoznék a családnak, és magamnak is. Lehet, hogy életem lehetőségét veszteném el. Ha viszont elmegyek, akkor Harry-t hagynám magára, és azt egyikünk se viselné túl jól.

-          Baj van? – fürkészte az arcomat Harry, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet.

-          Nem, csak kicsit fáradt vagyok – „hazudtam”. El fogom neki mondani, de még nem most.

-          Ma még van délután egy koncert, utána pár nap szünet – jelentette be vigyorogva.

-          Megyünk valahova? – néztem fel rá csillogó szemekkel.

-          Haza – mosolyodott el.

-          Tényleg? – húztam fel a szemöldökömet.

-          Igen. Anya már hiányol nagyon, úgyhogy gondoltam kicsit hazamehetnénk és akkor minden szülő vágya, ki lenne elégítve – mondta, aztán egyszerre nevettünk fel.

-          De mi már nem ott lakunk – mondtam neki.

-          Tudom, de anyukád most a régi házatokba van, hogy ne kelljen külön lennünk meg ilyesmi – mosolygott.

Örültem is, hogy hazamegyünk meg nem is. Örültem, mert anyával tudok személyesen beszélni erről az egészről. És nem is, mert egy részem tudja, hogy anya meg fog győzni teljesen arról, hogy menjek az egyetemre.

Holmes Chapel, mint mindig most is nagyon nyugodt és csendes volt. Öröm volt visszatérni szeretett hazámba. Harry leparkolt a házunk előtt, én kiszálltam és be is mentem.

-          Anya – kiáltottam el magam, ahogy beléptem a házba.

-          Szia kincsem – lépett anya elém, és szorosan átölelt.

-          Hogy vagy? – engedtem el, majd mindketten a nappali felé vettük az irányt.

-          Most már jól – mosolyodott el. – Hogy telt az út? És milyen a turné? Meg a városok? – kérdezgetett anya, én pedig felnevettem. Aztán a kisasztalra néztem, ahol ott hevertek az egyetemes papírok és a mosoly ráfagyott az arcomra. Anya ezt egyből észrevette, és már nem is érdekelte annyira a turné. – Miért van olyan érzésem, hogy nem vagy boldog attól, hogy látod az egyetemes dolgokat? – vonta fel a szemöldökét anya.

-          Boldog vagyok… - mondtam, bár én se hittem, hogy elhiszi.

-          Audrina, ha azt mondod, hogy nem akarsz az egyetemre menni akkor… - kezdte anya, de nem tudta befejezni, mert megszakítottam.

-          Nem mondom. Mert nem akarom visszamondani. Egyszerűen mikor az egyetemre jelentkeztem, még nem volt az életembe Harry – néztem a kezeimre.

-          Ez így van. De Harry nem gátolhat a tanulmányaidba – nézett rám szigorúan anya.

-          De mostmár nem csak a barátom. Hanem A barátom – válaszoltam.

-          És? – kérdezte anya. Most komolyan nem érti?

-          Anya… - kezdtem és anya arckifejezését látva azonnal ideges lettem. – Tudom, hogy nagyon fontos az egyetem és tudom, hogy nem halaszthatom el. De ott van nekem Harry, és… - folytattam volna, de anya megszakított.

-          Nincs és drága kislányom – emelte fel a hangját. – Nem fogadok el semmilyen kibúvót az egyetem alól. Értem, hogy szerelmes vagy és ott van neked Harry, de Szeptembertől egyetemista leszel, és pont. Erről nem nyitok vitát – fejezte be nyugodt, ám de tekintélyt parancsoló hangnembe.

-          18 éves vagyok, el tudom dönteni, hogy mit akarok csinálni – álltam fel, és én is kissé megemeltem a hangomat

-          Úgy látszik, nem vagy elég felnőtt ahhoz, hogy eldöntsd – nevetett anya, én pedig azon nyomban el akartam sírni magam, de mégsem tettem. Majd este… - Audrina, sokan csak álmodnak arról, hogy erre az egyetemre bejussanak. Te pedig bejutottál. Eszembe se jutna, hogy gondolkodjak azon, hogy odamenjek-e vagy se – mondta anya, és tudtam, hogy igaza van.

-          Tudom anya, és teljesen igazad van – sóhajtottam fel, anya pedig elmosolyodott. – De Harry… - kezdtem volna bele.

-          Nincs Harry. Harry megvár. A szünetekbe tudtok találkozni – zárta le anya a beszélgetést, majd felállt és a konyhába ment.

-          Persze, az teljesen mindegy, hogy én mit akarok – suttogtam magamnak, majd felmentem a szobámba és abban a pillanatban, hogy becsuktam az ajtót elsírtam magam.

Nem sokkal később előhalásztam a laptopomat és felmentem az egyetem honlapjára. Megnéztem pár videót a gólyatáborokról meg ilyesmi, és tényleg megjött kicsit a kedvem hozzá. Emlékszem, hogy tavaly mennyire akartam, hogy bekerüljek erre az egyetemre. Minden gondolatom e körül forgott, és csak ezt az egy egyetemet jelöltem meg, mert úgy voltam vele, hogy ha ide nem vesznek fel, akkor tök mindegy az egész.

És tényleg nem gondolkoznék egy percig sem azon, hogy menjek-e oda vagy sem, ha nem lenne nekem Harry és Gemma. Mert tudom, hogyha most kijelentem Harry-nek, hogy szeptembertől csak a szünetekbe fog látni, akkor össze fog törni. Ahogy én is. Na, és Gemma is. A kispárnámat magamhoz szorítva könnyes szemekkel bámultam ki az ablakon, és komolyan fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz most. Mert ha újra elveszítem Harry-t és Gemmát, abba szó szerint belehalok.

Nem tudom, mióta ülhettem ott, szerintem jó pár órája, mert már sötét volt, mikor Harry átjött.

-          Mi a baj? – kérdezte ijedten Harry, mikor meglátta az arcomat.

-          Beszélnünk kell valamiről… - suttogtam, de nem néztem a szemeibe, inkább a kezeimet tanulmányoztam, mintha valami érdekes lett volna rajtuk.

-          Ez nem hangzik túl jól – ült le velem szembe Harry, és figyelt, én pedig nagy levegőt vettem és belekezdtem.

-          Nem is tudom, hol kezdjem. Szóval… mint tudod, én tavaly ballagtam el. Ebből kifolyólag én tavaly beadtam a jelentkezésemet egy egyetemre. Ez egy olyan egyetem, ami kiskorom óta az álmom, és egyszerűen nem tehetem meg sem magammal, se anyával, sem senkivel, hogy visszautasítom, mert felvettek. Viszont, így Szeptembertől nem tudok veletek menni tovább, hanem… - folytattam volna, de Harry megszakított.

-          Hanem mész az egyetemre – sóhajtotta szomorúan és kétségbeesetten.

-          Igen – válaszoltam, és felnéztem rá. Lehajtott fejjel volt, így nem láttam mit csinált, de el tudtam képzelni.

-          Hol van az egyetem? Hova költöznél? – nézett fel rám.

-          New York-ba – mondtam.

-          Figyelj… - fogta meg a kezeimet. – Megoldjuk. Nem fogom megint azt a hibát elkövetni, mint anno. Amikor csak tudunk, akkor találkozunk. A szüneteidet együtt töltjük, és így mindkettőknek jó lesz – mosolygott rám bíztatóan. Megnyugtattak a szavai, de mégsem voltam teljesen nyugodt, mert hiába mondta azt, hogy nem lesz az, mint anno, egy részem mégis félt.

-          Szeretlek – öleltem át, és szorosan hozzábújtam, ő pedig nyugtatóan simogatta a hátamat.

A hetek olyan gyorsan elteltek, hogy észre sem vettem, de már augusztus vége volt. Nagyon féltem tőle, hogy mi lesz most, de egy részem hihetetlenül boldog volt. New York-ba egy lakást vettünk, vagyis vettem, ami az egyetemtől 20 percre van, szóval tök jó. Az utolsó hetekben próbáltam minél több időt Harry-vel, Gemmával és a srácokkal tölteni. De most úgy érzem, hogy ez semmi volt.

 - Mindent bepakoltál? – jött be anya a szobámba.

 - Szerintem igen – néztem körbe.

 - Örülök, hogy így döntöttél, bár tudom, hogy most nagyon fáj – ölelt át anya, és tudtam, mennyire büszke most rám, ami boldogsággal töltött el.

 - Ez van – vontam meg a vállamat, mert nem akartam megint elbőgni magam.

 - Anne most hívott, hogy Harry-ék nem sokára itt vannak, és akkor együtt megyünk ki a reptérre – mosolyodott el anya, én pedig szomorúan bólintottam.

-          Vigyázz magadra, és hívj, amint odaértél – állt elém Zayn, és szorosan átölelt.

-          Hívlak – mosolyogtam, majd Perrie-t is átöleltem, ahogy mindenki mást.

-          Nagyon sok sikert kincsem – ölelt át Anne is, majd anya és végül pedig maradt Harry és Gemma.

Gemma viselte a legrosszabbul, hogy elmentem. Nagyon sírt, és csak azt hajtogatta, hogy maradjak. Persze, valamivel meg kell nehezíteni az elmenésemet.

-          Figyelj, Gemma – álltam vele szembe. – Hívni foglak, és te is és majd találkozunk és minden oké lesz – mondtam neki mosolyogva. Vicces. Én nyugtatom őt, mikor én megyek el. Hogy is van ez?

-          Semmi nem lesz már olyan, mert elmész – sírt Gemma, és igaza volt. Inkább csak megöleltem még egyszer szorosan majd a barátom elé léptem, és most én kezdtem el sírni.

-          Manó, ne sírj – ölelt át szorosan, én pedig annál inkább bőgtem. – Amint tudlak, meglátogatlak, és ott leszek veled sokat. Jó? – kérdezte én, pedig csak bólogattam. – Mindennél jobban szeretlek, és nem hagyom, hogy az egyetem közénk álljon. Mindennap hívni foglak. Ígérem – csókolt meg hosszasan. Aztán mégegyszer.

-          Na, jó lekésed a repülőt, igyekezz – nézett anya az ajtóra.

-          Megyek már – néztem rájuk szomorú mosollyal.

-          Nagyon imádlak titeket, és remélem mindenki, meglátogat engem, legalább egyszer – néztem rájuk, majd felkaptam a táskámat, mégegyszer megöleltem őket, és elindultam.

A repülőre felszállva természetesen még sírtam egy sort, főleg Harry szavain. ’Hívni foglak, ígérem.’ Anno is ugyanezeket mondta…

11.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a rengeteg hozzászólást az előző bejegyzésemhez, úgy döntöttem nem zárom be a blogot. Nem lett túl hosszú rész, ne haragudjatok. Remélem most is annyian szóltok hozzá, mint az előzőhöz!:) Jó olvasást! 

Szeretném...

Pár hét telt el azóta, hogy elkezdődött a turné. Az elején azt hittem, hogy végig rossz lesz, mert ugye leribancoztak, meg hasonlók de már szerencsére változott ez az egész, és igaza volt Zayn-nek és a többieknek... pár nap alatt már nem volt furcsa a rajongóknak, hogy én vagyok Harry barátnője. Az utazásokat nehéz volt megszoknom, főleg mikor a buszon vagy repülőn kellett aludnom, de ehhez is hozzászokik az ember egy idő után. Harry-vel szerencsére jól megvagyunk, nem voltak eddig veszekedések, ami fura de jó is egyben, és örülök neki. Jelenleg Philadelphiába vagyunk, itt 1 éjszakát töltünk, aztán pedig indulunk tovább Boston-ba. Legjobban New York-ot élveztem eddig, és nem csalódtam a városban egyáltalán. Gemmával végig vásároltuk azt a pár napot, amit ott töltöttünk, és úgy viselkedtünk ahogy a filmekbe szoktak, New York-ba. (:D)

Reggel, mikor felkeltem Harry már nem volt mellettem. A hotelszoba most is gyönyörű volt, mint mindig. Felültem az ágyba, és a telefonom megkeresése után megnéztem mennyi az idő, majd pár dolgot az interneten, végül kikeltem. A szobánkhoz tartozó fürdőbe mentem, ahol a szokásos reggeli teendők után (zuhanyzás, fogmosás, fésülködés…) visszamentem a szobába, és a bőröndömbe kezdtem kutakodni valami ruha után. Mivel nem terveztem elmenni a hotelből, ezért egy egyszerű ’otthoni’ sortot vettem fel, és egy laza pólót, majd átmentem Gemma szobájába.

-          Jó reggelt – huppantam barátnőm mellé, aki az ágyából nézett valami filmet.

-          Neked is – mosolygott rám. – Nincs kedved elmenni valahova reggelizni? Mehetnékem van – nevetett fel.

-          De, mehetünk – álltam fel. – A srácok? – kérdeztem.

-          Valami interjún, azt hiszem – állt fel Gemma, majd bement a fürdőbe, én pedig visszamentem a szobámba. A telefonom csörögni kezdett, és miután elolvastam ki hív, mosolyogva emeltem a fülemhez a telefont.

-          Szia manó, felkeltél? – szólt bele Harry édesen.

-          Szia, igen – mosolyodtam el, amit ő nem látott. Miközben beszélgettünk, én öltözni próbáltam, ami elég érdekes nézett ki.

-          Megyek el Gemmával reggelizni, mikor érsz vissza? – kérdeztem tőle.

-          3 körül szerintem – szólalt meg.

-          Jólvan, most leteszem, mert mindjárt indulunk. Szeretlek – mondtam.

-          Én is téged kicsim – mondta, majd letettük.

Felvettem egy fekete csőgatyát, meg egy farmeringet. A táskámba bedobáltam a szükséges dolgokat, kevés smink és már indultunk is.

-          Farkaséhes vagyok – állt meg Gemma egy kávézó előtt, ami szimpatikus volt számunkra, úgyhogy beültünk.

-          Én is – mosolyogtam, miközbe az étlapot böngésztem.

Nem sokkal később felvették a rendelésünket. Gemmával ugyanazt kértük, azaz 2 kávét, és 2 croiassant. Körülbelül 5 perc múlva hozták ki a rendelésünket, mi pedig csendben fogyasztottuk el. Gemmával természetesen még pár óráig sétálgattunk a városba, és jó lányok módjára nem egy boltba vásárolgattunk is. Ki kell használni, hiszen Gemma nem sokára hazamegy, vagyis Londonba, mert dolgozni fog. Sajnálom, hogy itt hagy minket, de örülök is neki, mert régóta szerette volna megkapni ezt az állást, és örül annak, hogy egy kicsit önálló élete lehet. Hát, ha ő boldog, akkor én is. Bár ez eszembe juttatja azt, hogy mi lesz velem és Harry-vel szeptembertől. Mert, hogy a nyárból még van másfél hónap, amit persze végig vele tervezek tölteni, de utána kezdődik a Szeptember, és nekem az egyetem. Eddig teljesen biztos voltam abban, hogy egyetemre akarok menni, de mióta Harry újra az életembe lépett, és a barátom is lett már nem vagyok benne biztos. Hiszen, hogyha én odafogok járni, akkor odaleszek kötve, és nem fogok tudni utazgatni. Még nem tudom, hogyan lesz, de még nem is akarok ezen gondolkozni, és remélem majd találunk valami megoldást erre az egészre. Nem akarok emiatt szakítani Harry-vel, és nem is tudnék. Ha pár éve azt hittem, én mindennél jobban szeretem Harry-t akkor… valószínűleg teljesen hülye, voltam… Mármint, mióta újra belépett az életembe napról napra egyre jobban szeretem, és azt hiszem, ezzel ő is így van. Már nem tudnék nélküle, Gemma és a srácok nélkül élni.

4-re értünk vissza, a srácok pedig már ott voltak, mert a földszintről lehetett hallani Niall hangját, amin már meg se lepődtem. Ahogy azon se, hogy a folyosón Louis és Zayn kergették egymást, Niall rajtuk röhögött, és a földön feküdt, Liam pedig megrökönyödve nézte ezt, Harry-vel együtt.

 - Sziasztok – álltunk meg, és azonnal mindenki ránk nézett. Kihasználva, hogy Louis-ék nem rohangálnak gyorsan, odaléptem Harry-hez, leültem mellé és egy gyors puszit nyomtam a szájára.

 - Hiányoztál – kulcsolta össze kezeinket, majd megpuszilta az arcomat.

 - Milyen volt az interjú? – érdeklődtem tőle és Liam-tól.

 - Elment – húzogatta a vállát vigyorogva Liam.

 - És mitől van ilyen jó kedved?

 - Sophia – köhintett vigyorogva Harry, én pedig felhúztam a szemöldökömet.

 - Mi van vele? – érdeklődtem, Liam pedig egy gyűrűsdobozt húzott elő a zsebéből.

 - Ha érted… - nevetett fel, de szerintem leesett neki, hogy értem, mert lefagytam.

 - Úristeeeen – sikítottam fel. – De jó – öleltem át Liamet mosolyogva.

 - Nekem miért nem örülsz ennyire? – ráncolta a szemöldökét Harry, miután elengedtem Liam-et.

 - Neked még jobban örülök, szívem – kacsintottam rá, Harry pedig huncut mosolyra húzta a száját.

 - Na, jólvan. Nyalakodjatok – állt fel Liam nevetve, majd visszacsúsztatta a dobozt a zsebébe és a szobájukba ment.

 - Most már köszönhetek normálisan – álltam lábujjhegyre és átkaroltam Harry nyakát. Derekamra csúsztatta kezeit, és lassan megcsókolt. Pár perc után levegőhiányába váltunk el egymástól, mégegyszer megöleltem majd Liam-hoz indultam, mert beszélni akartam vele.

 - Szóval – huppantam le az ágyra. – Mesélj csak – vigyorodtam el. Liam-mel olyan a kapcsolatom, mintha a bátyám lenne, úgyhogy meg se lepődött, hogy ki akartam faggatni.

Liam hosszasan mesélt, elmondta miért döntött így, és annyira jó volt őt így látni. Tökéletes párt alkotnak Sophiával.

-          És mikor tervezed? – érdeklődtem.

-          Jövő héten 6 nap szabink lesz, és akkor terveztem, hogy elviszem valahova – mosolyodott el.

-          Sok sikert – álltam fel, és mégegyszer megöleltem.

-          Viszont menj, nem akarom, hogy Harry ideges legyen – utalt arra, hogy már legalább 1 órája nála voltam. Felnevettem majd az ajtó felé indultam.

-          Én se – mosolyodtam el, majd átmentem a szobánkba.

-          Azt hittem már sose jössz – nézett rám morcosan Harry.

Bedőltem mellé az ágyba, és csak beszélgettünk, néha pedig egy-egy csókban forrtunk össze.

Este a srácokkal együtt elmentünk vacsorázni és kicsit sétáltunk a városba. Ez így elég nehéz, mármint ha a fiúkkal vagyunk, mert minden 2. ember megállítja őket egy közös fotóra, vagy autogramra és vannak, akik még beszélgetni is szeretnének. A fiúk persze kedvesek és mindenkivel beszélgetnek pár percet, viszont így az esti sétából nem lett sok. Eljutottunk a közeli park-ba, ott leültünk és kicsit beszélgettünk, főleg Liam-ról és Sophiaról. Azt tervezi, hogy elviszi Párizsba, és ott megkéri a kezét. Ez undorítóan romantikus, de mégis annyira aranyos. Este 11 körül értünk vissza, és amíg Harry fürdött én a telefonomon játszottam egészen addig, amíg anya fel nem hívott.

-          Szia Audry, hogy vagy? – szólt bele anya kedvesen, de éreztem valamit a hangjába.

-          Szia anya, minden oké, és te? – kérdeztem vissza.

-          Jól vagyok. Ma járt itt a postás – mondta.

-          És? – érdeklődtem, hiszen fogalmam sem volt miért közli ezt velem.

-          Egy szép vaskos borítékot hozott nekem – mondta izgatottan anya, és egyből leesett. Az egyetem küldte a levelet, a beiratkozással meg mindennel kapcsolatban, és ezzel biztossá vált, hogy felvettek.

-          Ez… nagyon jó – mondtam és próbáltam izgatottnak tűnni, de majdnem elsírtam magam. Hiszen akkor itt kell hagynom Harry-t.

-          Szeretném, ha Augusztus végén hazaköltöznél Audry, hogy mindent el tudjunk intézni az egyetemmel kapcsolatosan – ujjongott anya, én pedig éreztem, ahogy szétesik minden körülöttem.