5.fejezet

Mi volt ez? 

Az elmúlt 2 nap másról sem szólt, csak a punnyadásról, ami most mindenkinek jól esett.

Reggel Gemma mellett ébredtem, megint korábban mint bárki más a táborban. Fogalmam sem volt, hogy miért nem tudok itt normálisan aludni. Legjobb barátnőm nekem háttal feküdt és halkan szuszogott, szőke haja pedig összevissza állt. Pár perc után meguntam a fal bámulását, így gyorsan felkeltem. Kezembe vettem a naplómat, majd kimentem. A reggeli csend mindig megnyugtatott, és ez most sem volt másképp. Leültem a lépcsőre és a kezembe lévő füzetet a lábaimra raktam. Gyorsan odalapoztam egy üres oldalra, és írni kezdtem.

 „ Kedves naplóm!

Lassan másfél hete tart a tábor, és bár eleinte nem gondoltam volna, hogy élvezni fogom, mégis nagyon szeretek itt lenni. A gyerekek aranyosak, és a korkülönbség ellenére jókat szoktunk beszélgetni. Pár napja megismertem Liam, Louis és Zayn barátnőit, aminek nagyon örülök. A fiúkkal szerencsére már az első napon összehaverkodtam, és hamar megkedveltük egymást. És utoljára hagytam azt a két személyt, akik miatt itt vagyok a táborban. Gemmát és Harry-t. Örülök, hogy Harry-vel már az elején tisztázni tudtuk a dolgokat, és tényleg azt látom rajta, hogy próbálkozik. Gemma pedig… Gemma. A legjobb barátnő a világon. Nem is tudom, hogy bírhattam ki nélkülük olyan sok időt. Néha félek egy kicsit, hogy megint ugyan az lesz, de próbálok a jelenbe élni, és remélem, hogy nem fog bekövetkezni. Már csak egy hét van a táborból, kiváncsi vagyok, hogy fog végződni. „

Becsuktam a szürke kis füzetemet, és pár percig csak néztem az üres tábort. Aztán kisebb szívrohamot kaptam, mikor valaki megszólított.

-          Audry – hallottam meg valaki hangját mellőlem, ijedten néztem a hang tulajdonosára.

-          Jézusom Zayn – néztem rá, ő pedig hangosan nevetett rajtam. – Mióta ülsz itt? – néztem rá kíváncsian.

-          Úgy 10 perce – nézett rá telefonjárta.

-          És nem akartál esetleg szólni?

-          Annyira belevoltál merülve, hogy inkább megvártam amíg befejezett – mosolyodott el.

-          És láttad amit írtam? – vontam fel a szemöldököm

-          Nem – mondta, amitől megnyugodtam. Mindig is utáltam ha valaki a cuccaim között turkál, főleg ha a naplómba. – Miért olyan fontos neked ez a napló? – mutatott rá.

-          Tényleg tudni akarod? – néztem rá, ő pedig halványan bólintott.

Pár másodpercig haboztam, hogy elmondjam-e neki, vagy sem. Még soha senkinek nem mondtam el, de Zayn-nek most jól esett elmondani.

-          Kiskorom óta fontosnak tartottam, hogy leírjam ebbe az érzéseimet, mert nem mindenre emlékszem majd. Aztán 14 éves voltam, amikor Harry befutott és mi akkor költöztünk el. A napló lett a legjobb barátom, főleg akkor mikor végleg megszakadt velük a kapcsolatom. Új iskolába kerültem, és senkit nem ismertem, nem voltak barátaim. Szerintem ha ez a napló nincsen, már én se vagyok. Össze voltam törve teljesen, és ez a kis füzet segített nekem – fejeztem be, Zayn pedig csak a padlót bámulta.

-          Sajnálom, hogy ezeket át kellett élned – ölelt át szorosan, ami most nagyon jól esett.

-          Köszönöm, hogy elmondhattam – néztem mélyen a szemébe.

-          Soha nem láttam még olyan szoros kapcsolatot, mint ami köztetek van – váltott komolyra. – Örülök, hogy vagy Harry-nek – mosolyodott el újra.

9-ig csendben ültünk egymás mellett, és most megnyugtatott ez a csend. Miután Dave kijött a fiúk szobájából, bementem Harry-hez.

 - Szia manó – vigyorodott el, mikor meglátott.

 - Szia – dőltem be mellé az ágyba. – Hogy aludtál? – néztem rá.

 - Elment – válaszolt csukott szemekkel.

 - Én megint szarul – duzzogtam.

Reggeli után a strandra mentünk, hiszen olyan meleg volt, hogy mást nem is lehetett volna csinálni. A hőség a gyerekeket is kikészítette, ahogy minket is. Egész nap a parton fetrengtünk, vagy a vízbe sétálgattunk. Nem is lett volna máshoz kedvem. Harry hátán, vagy ölébe voltam mindig, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Az egész napot a strandon töltöttük, 8 körül értünk vissza a táborba.

-          Na, fiúk és lányok, mit szólnátok ma egy éjszakai tűrához? – kérdezte Dave a vacsoránál. Mindenkinek felcsillantak a szemei, így 9 óra után, mikor már elég sötét volt, az udvaron gyülekeztünk. – Mindenki válasszon magának egy párt – adta ki az első utasítást Dave, és mindenki elindult valaki felé. Harry hátulról ölelt át, így ő lett a párom, bármilyen meglepő. – Az erdő körül kerítés van, de ne menjetek túl messzire. Meglehet ijeszteni a másikat, de ne nagyon durván – nézett a banda tagjaira, mire halkan felnevettem.

Tetszett, hogy szabadon mehettünk oda, ahova akartunk. Harry-vel elindultunk a sötét erdőbe, és én már az első fareccsenésre felugrottam.

-          Félek – suttogtam neki.

-          Audry, amíg engem látsz nincs baj – nyugtatgatott Harry. A sötétbe megkerestem kézfejét, és rákulcsoltam ujjaimat. Bár nem láttam őt, éreztem, hogy mosolyog.

Sokáig sétálhattunk, mikor egy olyan helyre értünk, ahol már kevesebb fa volt. Szerencsésen megúsztuk, hogy bárki megijesszen minket. Harry jót nevetett volna rajta, de én így is végig paráztam az utat.

-          Nézd Harry – mutattam fel az égre, és ő is felnézett. – Kifekszünk kicsit? – néztem rá.

-          Igen – nyomott puszit a homlokomra, majd lefeküdtünk a fűre.

Harry mellkasán pihentettem a fejem, és egyik kezemmel átöleltem őt. Mikor a derekamra simította kezét, valami furcsa érzés járt át. Már a tábor eleje óta ezt érzem, ha hozzámér. Nem tudom mi lehet ez…

-          Min gondolkozol? – kérdezte, és továbbra is a csillagos eget figyelte.

-          Rajtunk – válaszoltam egyszerűen.

-          Hogy?

-          Hogy most mennyivel másabb a kapcsolatunk, mint annó – mondtam ki, amire gondoltam éppen.

-          Én is így érzek – ült fel törökülésbe, én pedig az ölébe hajtottam a fejem, és így néztem fel rá.

-          Mármint… sokkal jobb – kezdtem.

-          De sokkal másabb – fejezte be Harry a mondatot helyettem.

-          Emlékszel, amikor régen együtt mentünk az oviba, és mindenki azt hitte, hogy neked már 2 csajod is van? – nevettem fel, mikor eszembe jutott az a bizonyos nap.

-          És amikor Gemmát megcsókolta egy fiú, és mindenki ott sajnálz, mert nem tudták, hogy a testvérem?

-          Vagy amikor beteg voltam, és te folyamatosan gyógyteákat készítettél nekem? – mosolyogtam.

-          Amikor pedig én voltam beteg, akkor te csináltad ugyanezt – mosolyodott el ő is.

Még jó pár emléket felsoroltunk. Volt amelyiken nagyokat nevettünk, és volt amelyiken meghatódtunk. Tény és való, hogy minden fontos, vagy kevésbé fontos pillanatomnál ott volt ez a két idióta- És a világ összes pénzéért sem adnám őket oda. Felálltam Harry öléből, és átöleltem őt. Amennyire csak tudtam, hozzábújtam.

-          Mindennél jobban szeretlek Audry – suttogta Harry, a szívem pedig egy hatalmasat dobbant.

-          Én is Téged Harry, örökre – bújtam hozzá még közelebb. Lassan elengedtük egymást, és csak néztünk egymás szemeibe, nem szóltunk közben semmit. A szívem vagy kihagyott néha egy ütemet, vagy annyira gyorsan vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.

A hasamat mintha csiklandozta volna valami belülről, de magam sem tudtam, hogy mi.

 - Szeretlek – suttogta újra Harry, és szemeiben azt láttam, hogy ő is hasonlót érez, mint én.

Arca vészesen közel volt az enyémhez, és lassan ajkaira tévedtek szemeim. Olyanra gondoltam, mint még azelőtt soha… olyat akartam tenni, ami megdöbbentett. Felnéztem szemeibe, és halványan elmosolyodtam. Pár másodperc után közelebb lépett hozzám. Még a levegő is alig fért át közöttünk, zavarba hozott a közelsége, pedig nem szokott… Szóval ő is hasonlóra gondolt. Egyik kezét arcomra helyezte, ami megnyugtatott, de még jobban zavarba lettem. Még közelebb lépett, én pedig két kezemmel átöleltem őt. Borzasztó lassúsággal közeledett felém, én pedig úgy remegtem mintha fáznék. Iszonyatosan megakartam csókolni a legjobb barátomat… Puha ajkai súrolták az enyémeket, és ha nem fogja derekamat, szerintem ott helyben összeesek.

 - Audry – pattant ki valahonnan Gemma, a tökéletes pillanatnak pedig lőttek is…  

Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Sajnálom, hogy most ennyire rövid lett... 

Ha tetszett írjatok véleményt.:) Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést és a kommenteket.

4.fejezet

Szeretlek

Az éjszakám valami borzalmas volt… vihar volt, amitől amúgy is félek, ezért konkrétan nem aludtam semmit. Reggel mikor Dave bejött, és meglátta, hogy fent vagyok hívott segíteni.

-         Valami baj van? – kérdezte tőlem mikor kiértünk az udvarra.

-         Nem, nincsen… csak viharban nem igazán tudok aludni – mondtam szomorúan.

-         Ja, értem. Felkelted a fiúkat? – mutatott az ajtajukra, én pedig bólintottam. Visszasétáltam az említett szobához, és halkan benyitottam. A kupi ami ott fogadott, már meg sem lepett, hiszen már jártam itt. Liam-on kívül mindenki aludt, így kíváncsian néztem rá.

-         Hát te? – suttogtam és leültem mellé.

-         Korán kelő vagyok – húzta el a száját. – És te?

-         Nem tudok viharban aludni – mondtam szomorúan.

-         Ohh… a barátnőm is ilyen – nevetett fel halkan.

-         A barátnőd? – vigyorodtam el, bár nem lepett meg különösebben, hogy van valakije.

-         Igen, Sophiának hívják – mosolyodott el.

-         Biztos gyönyörű. Sokáig!

-         És köztetek most mivan? – kérdezte, én pedig összeráncolt szemöldökkel meredtem rá, ő pedig Harry-re mutatott.

-         Ja, semmi. Barátok vagyunk – mosolyodtam el, majd újra Harry-re néztem, és szemeim elidőztek rajta. Göndör hajszálai elterültek a párnán, és bár nem mosolygott, mégis úgy tűnt.

-         Értem – bólintott nevetve.

-         Na én felkeltem a többieket – álltam fel.

-         Zaynnel nem lesz könnyű dolgod – nézett az említett személyre.

Nem voltam gonosz velük, és nem ordítottam bele az arcukba, hogy keljenek fel. Szépen sorban, egyesével keltettem fel őket, amit díjaztak is.

-         Máskor is te kelts – ásított Louis, én pedig mosolyogva bólintottam.

Utoljára Harry ágyához léptem, majd leültem mellé. A karját óvatosan megsimogattam remélve, hogy erre felkel, de ehelyett csak hátat fordított nekem. A hátát kezdtem el simogatni, és két perc után végre visszafordult, majd kinyitotta szemeit. Álmosan meredt rám, és mikor felfogta, hogy én vagyok ott, kihúzta kezeit a takaró alól, és átölelve engem, lehúzott magához.

-         Jó reggelt – mondta rekedtes hangján, amit úgy imádtam. – Te miért nem alszol?

-         Vihar – rántottam meg a vállamat, ő pedig csak bólintott.

Nem sokkal később a szintén álmos fejű Gemma lépett be a szobába, és leült mellém. Elmosolyodtam, mikor ránéztem. Annyira jó érzés volt tudni, hogy ott voltak velem.

-         De jó, hogy mind itt vagytok. Szeretnék tőletek kérdezni valamit – rontott be Dave, és leült egy székre.

-         Igen? – nézett rá Niall.

-         Arra gondoltam, hogy mától lehetnének a zeneórák amiről már szó volt – kezdett bele, mi pedig bólogattunk. – És szombatra lehívnám ide a szülőket, addigra pedig összerakhatnánk egy fellépést – fejezte be.

-         Szerintem ez nagyon jó ötlet – pattant fel Louis.

-         És akkor arra gondoltam, hogy Niall és Audry gitárt tanít. Gemma táncot, és a 4 fiú éneket – vázolta ötleteit.

-         Én benne vagyok – mosolyodtam el, mert már magam előtt láttam az egészet.

-         Szuper! Ja, és amúgy ma sem lesz torna – mondta, mire pedig „szomorúan” vettük tudomásul.

Reggel után már mentünk is át a próbateremnek kinevezett helyiségbe, ami a legnagyobb házba volt. Amin nagyon meglepődtem, hogy a gyerekek többségét a gitár érdekelte. Liam kiállt középre, és elmondott pár információt a gyerekeknek. A terem közepén Gemma mutogatta a táncot, az egyik sarokba mi ültünk Niall-el, a terem végébe pedig a fiúk énekeltek.

És szombatig valóban folyamatosan próbáltunk, minden nap.

Reggel izgatottan keltem fel, hiszen ma jönnek a szülők és ma lesz a fellépés is. Dave ma kivételesen nem keltett minket, de én már 10 órakor fent voltam. Jó, ez nem olyan korán, de a többiekhez képest az.

Halkan mentem ki a szobánkból, mert Gemma még aludt. Az udvaron most szokatlanul sokan voltak, mosolyogva néztem végig a nagy „tömegen”. Minden gyerek a szüleivel/nagyszüleivel beszélgetett. A tömegben kiszúrtam anyát, ami meglepett, mert én úgy tudtam, hogy a mi szüleink nem jönnek.

Gyorsan odamentem hozzá és szorosan átöleltem.

-         Hát te? – kérdeztem tőle, miután elengedtem.

-         Gondoltam megnézlek – mosolyodott el.

-         Apa? – forgolódtam, de sehol nem láttam.

-         Nem vele érdekeztem – vigyorodott el, majd a háta mögött kiszúrtam Anne-t és mosolyogva odafutottam hozzá.

-         Szia Anne – öleltem át jó szorosan.

-         De rég láttalak Audry – nevetett fel, mikor elengedtem. – A gyerekeim? – kérdezte.

-         Még alszanak – mosolyodtam el.

-         Jól láttam azt a mosolyt? – húzta fel anya a szemöldökét. – Harry-vel megbeszéltétek? – váltott kicsit komolyabbra, mert tudta, hogy ez érzékeny téma.

-         Igen, meg. Igazatok volt… köszönöm – öleltem át őket egyszerre.

Nem sokkal később a többiek is felkeltek, és Harry-ék is szorosan átölelték anyát, meg persze Anne-t is. A többiek családját is megismertem, és mindegyikük nagyon szimpatikus volt. A szülők mellett itt volt még Louis, Liam és Zayn barátnői is, azaz Eleanor, Sophie és Perrie. Zayn barátnőjéről már többet hallottam, mert ő énekes egy bandában.

Délután 4 körül már a székeket pakoltuk ki az udvarra, a közönségnek. A gyerekek nagyon izgatottak voltak a fellépés miatt, ami érthető is volt. Egymást próbáltak lenyugtatni, a szülők pedig csak mosolyogva figyelték őket. 5 órakor végre kezdődhetett a show. Én a fiúkkal és a gyerekekkel a színpad oldalánál álltam, így tökéletes rálátásom volt mindenkire. Minden szülő fényképezővel a kezében ült, anyáék pedig folyamatosan össze-össze nevettek, amin már meg sem lepődtem. Dave fellépett a színpadra, és köszöntötte a szülőket.

-         Köszöntök mindenkit! Nagyon örülünk, hogy ennyien eltudtak jönni. A gyerekek az elmúlt egy hétben rengeteget próbáltak, nem is húznám tovább a szót, kezdődjön is – vigyorodott el, majd lejött a színpadról.

A fiúkkal még gyorsan átöleltük a gyerekeket, aztán ők felmentek a színpadra. A színpad egyébként a nagy háznak az előtere volt. A fiatalok, a srácok egyik számát a Little Things-et énekelték. A végére pár szülőnek könnyes lett a szeme, és én is meghatódtam rajta, annyira szép volt az egész. A gyerekek után természetesen a One Direction is fellépett, és meglepődve vettem észre, hogy sok szülő velük együtt énekelt. A koncert végén Zayn pár szóban megköszönte a szülőknek, hogy eljöttek majd lejöttek.

 - Nagyon  jók voltatok – öleltem át Harry-t, aki mosolyogva belepuszilt a hajamba.

Megfogta a kezemet, és úgy mentünk oda anyáékhoz, akik már készültek haza.

-         Már mentek is? – nézett szomorúan Gemma.

-         Igen – ölelte át őt Anne.

-         Nagyon tetszett minden, másfél hét és találkozunk – mosolygott rám anya, majd átölelt. – Vigyázzatok egymásra – súgta a fülembe.

Fél óra múlva minden szülő elment, ahogy a srácok barátnői is, pedig nagyon megkedveltem őket. A tábortűz természetesen ma sem maradhatott el így 8 órakor már kint beszélgettünk. Annyira csodálatos volt látni, ahogy a gyerekek mosolyogva mesélték, hogy nekik milyen érzés volt ez az egész.

Egy barna hajú kislány ült le mellém.

-         Szia Audrina – nézett fel rám.

-         Szia – mosolyogtam. – Téged hogy hívnak?

-         Caitlyn Hill – mutatkozott be.

-         Nagyon szép neved van – dícsértem meg.

-         Köszönöm! – virult fel. – Képzeld el, azt mondta ma az anyukám a fellépés után, hogy szeptembertől beirtat a zene iskolába. Már nagyon régóta mondom neki, de nem vette komolyan… viszont a mai fellépés után átgondolta – mesélt csillogó szemekkel.

-         Komolyan? Ez csodálatos! És min szeretnél tanulni? – kérdeztem tőle.

-         Gitáron. A zongora is érdekel, de te megszeretteted velem a gitárt, és most mindenképpen az érdekel jobban – folytatta, én pedig meghatódtam.

-         Figyelj, én tudok zongorázni is. Megtaníthatok neked pár dalt, ha gondolod – mosolyogtam rá.

-         Ez nagyon jó ötlet, köszönöm szépen! – pattant fel, majd átölelt. – Te vagy a példaképem Audry – nézett mélyen a szemembe, én pedig már be is könnyeztem.

-         Nagyon aranyos vagy, Caitlyn – mondtam, ő pedig már szaladt is a barátaihoz.

Nem fogtam fel amit mondott és csak az az egy mondata járt a fejembe. Csak bámultam ki a fejemből, és észre se vettem, hogy valaki leült mellém.

-         Történt valami? – guggolt le elém Harry, én pedig csak megráztam a fejem. – Audry, valamiért csak sírsz – mondta én pedig csak belenéztem a szemeibe… de ez nem volt túl jó ötlet, mert méginkább sírhatnékom lett. Gyorsan felálltam, mielőtt bárki kiszúrná, hogy sírok. Kicsit távolabb mentem a tűztől. Nem volt semmi bajom, mégis sírtam. Nem tudtam, hogy normális voltam-e, vagy nem. Harry lépett elém, én pedig inkább a földet néztem.

-         Audry, mondd már mi a baj… komolyan megijesztesz – suttogta, majd megfogta államat és kissé felemelte fejemet, hogy a szemébe nézzek. Megint megráztam a fejemet, és átöleltem őt majd… sírni kezdtem. – Héé… csst – simogatta hátam Harry. – Mi a baj manó? – kérdezte, és picit eltolt magától.

-         Semmi nincsen… nincs baj – mosolyogtam rá. Mert tényleg nem volt.

-         Akkor miért sírsz? – kérdezte, közben pedig végig a hátamat simogatta, ami megnyugtatott.

-         Nem tudom…csak az előbb az egyik kislány odajött hozzám, és azt mondta, hogy a példaképe vagyok és olyan jól esett – szipogtam. – És aztán visszagondoltam az elmúlt napokra, és annyira boldog vagyok, hogy visszakaptalak téged, titeket. Nem akartam sírni, csak úgy kijött – rántottam meg a vállamat, és felnéztem Harry-re akinek egy picit könnyes volt a szeme. Na, ha most ő elkezd sírni, nekem annyi.

-         Én is ugyanígy érzek, de most már senki, és semmi nem vehet el tőlem – mondta, majd szorosan átölelt. – Szeretlek Audry – suttogta.

-         Én is téged, Harry – bújtam hozzá még jobban.

Gemmát is jó szorosan megölelgettem, aki nem értette, de rámhagyta. Éjfélkor még a fiúkkal kint beszélgettünk, és olyan fél 1 körül lehetett, mikor ágyba kerültem. Kivételesen nem külön aludtunk Gemmával, hanem együtt, mosolyogva és boldogan aludtam el. 

Sziasztok! Remélem tetszett a fejezet. Ha így volt akkor írjatok kommentet, iratkozzatok fel. Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést, és a hozzászólásokat! 

3.fejezet

Kirándulás

Reggel még azelőtt felébredtem, hogy Dave vagy bárki ébresztett volna. Mikor kinyitottam a szemeimet, teljesen abban a tudatban voltam, hogy a tábor csak egy szép álom volt, hogy nem találkoztam újra Gemmával és Harry-vel, ám amikor meghallottam Gem nyöszörgését megnyugodtam, hogy ez tényleg megtörtént.

- Gemma, fent vagy? – kérdeztem tőle, hiszen nem láttam, mert ő az emeletes ágy alsó részén feküdt.

Nem válaszolt, szóval gondoltam még alszik, így előszedtem a telefonomat, ami fél 9-et mutatott. Felnéztem twitterre, és jó pár év után rámentem Harry oldalára. Miután elszakadtunk egymástól próbáltam minden olyan oldalt kerülni, ahol láthattam őt, mert tudtam, hogy akkor még jobban hiányozna… bár elkerülhetetlen volt az, hogy ne lássam őt sehol, hiszen gyakorlatilag mindenhol ők voltak és mindenki róluk beszélt. Ami először kiszúrta a szememet az az volt, hogy mennyi követője volt. Persze ez nem meglepő, de akkor is elég durva. Több tweet-jét is elolvastam legvégül azt, amit tegnap írt ki.

@Harry_Styles

Induljon a tábor! Köszönjük azoknak, akik eljöttek. Szeretlek titeket. Xx

@GemmaAnneStyles @Real_Liam_Payne @NiallOfficial @Louis_Tomlinson @Zaynmalik

Mosolyogva olvastam végig, majd becsillagoztam utána, pedig rányomtam a követésre. A többiek twitter-jét is megnéztem, és őket is bekövettem. Épp kiléptem volna belőle, mikor láttam, hogy jött egy üzenetem, méghozzá Harry-től.

H: te fent? J

A: Aha, felkeltem…

H: gyere ki.

A: hova?

H: a lépcsőre.

Végig vigyorogtam ezt a pár szavas beszélgetést, és amilyen halkan csak tudtam, kimentem a házból. Harry valóban a lépcsőn ült, nekem háttal, és a telefonján babrált valamit.

- Szia – huppantam le mellé, ő pedig maga mellé tette a telefonját.

- Baj van? – érdeklődött azonnal, hisz ismert, hogy csak akkor kelek fel korán magamtól, ha valami nem oké.

- Nem – ráztam meg mosolyogva a fejem.

- Audry – nézett rám olyan „tudod, hogy ismerlek" fejjel.

- Nem nagydolog – rántottam meg a vállam, hiszen csak beképzeltem, hogy az egész tábor nem volt több, mint álom.

- Mondjad – próbálkozott újra, és tudtam, hogy nem fog békén hagyni addig, amíg el nem mondom mi a helyzet.

- Semmi… csak mikor felkeltem, azt hittem, hogy egy álom volt az egész – válaszoltam, és közben végig a kezeimet bámultam, mintha olyan érdekesek lettek volna.

- Mármint? – kérdezte, és egyik kezével átölelt, ami megnyugtatott.

- A tábor, te és Gemma, azt hittem, hogy csak szép álom volt – mondtam, Harry pedig szorosan átölelt.

Tudta, hogy nem kellenek ide szavak, nekem csak rá van szükségem, így amennyire csak lehetett hozzá bújtam.

- Nem álom. Veled vagyok és veled is, maradok. Hidd el Gemma is – válaszolta Harry, és reméltem, hogy most tényleg így lesz. Pár perc után Dave jelent meg, hogy felkeltse a többieket. Harry-t még egyszer átöleltem, majd visszamentem a szobába, ahol Gemma az ágyon ébredezett.

- Hát te? – fordult felém, mikor beléptem.

- Öcséddel voltam, mert mindketten hamarabb felkeltünk – vigyorogtam.

- Rosszat álmodtál? – ült fel.

Igen ő is túl jól ismer.

- Hát… nem álom volt. Csak, amikor felkeltem azt hittem, hogy egy szép álom volt a tegnapi nap – válaszoltam, majd beültem mellé az ágyba.

- Én is ezt álmodtam – nézett rám Gem. – Mármint… - gondolkodott el – igen, ugyanezt – mondta, majd befeküdt az ölembe.

- Aj, Gemma… el sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál – borultam rá, ő pedig nevetve próbált átölelni.

- Lányok, a mai nap még nincs torna, ezért fél óra múlva az étkezőbe reggeli – nyitott be Dave, és miután bólintottunk, már ki is ment.

Még egy kicsit feküdtünk Gemmával, majd a fürdő felé vettük az irányt. A szokásos reggeli teendők után visszamentünk a szobánkba, és a ruháink között kezdtünk el kutakodni. Egy bordó sortot és fekete pólót vettem fel, végezetül pedig belebújtam a fehér tornacipőmbe. Az étkezőben a szokásos tábori reggeli várt ránk, azaz vajas kifli és kakaó. Pár asztal meg volt terítve a gyerekeknek, akik már reggeliztek.

Harry-ék az ablak mellett ültek Dave-el együtt. Niall, amint észrevett minket intett, hogy menjünk oda. A tálcámra pakoltam egy kiflit és egy pohár kakaót, majd lehuppantam Harry mellé.

- Megnyugodtál? – nézett rám, majd belepuszilt a hajamba, amin elmosolyodtam.

- Igen – pusziltam meg arcát. – Jó étvágyat – mondtam kicsit hangosabban, hogy a többiek is hallják.

- Mi a mai program? – kérdezte a táborvezetőtől Harry.

- Az erdőbe megyünk kirándulni, utána pedig strand – válaszolt, mi pedig Gemmával felsóhajtottunk.

- Kirándulás? Komolyan? – néztem rá fájdalmas arccal.

- 24 évesen tényleg egy erdőben kell túráznom? – nyöszörgött mellettem Gem.

Harry halkan felnevetett szenvedésünket látva.

- Ugyan már lányok. Egy kis séta nem árt – próbálkozott Dave.

- De – vágtuk rá egyszerre legjobb barátnőmmel.

- Majd mi szórakoztatunk titeket – mondta vigyorogva Louis.

- Jó mindegy… csak a strandra is menjünk – szólalt meg Gemma, majd folytatta az evést.

Csendesen fogyasztottuk el a reggelit, utána pedig pár szendvicset csomagoltunk az útra, és már indultunk is. Soha nem szerettem kirándulni, főleg nem erdőbe, ami tele van bogarakkal. Nem vagyok túlzottan hisztis lány, de ilyenkor mindig előjön az az énem. A fák között sétálva, olyan érzésem volt mintha újraéltem volna azokat a kirándulásokat, amikre általános iskolában mentem. Számomra nem volt érdekes a sok fa. Oké, szép meg minden, és kisebb koromban én is boldogan rohangáltam a fák között, de most nem éreztem erre késztetést. A gyerekek fára másztak, fogócskáztak, rohangáltak és néha egy-egy felnőttet is rávettek erre. A fiúk boldogan játszottak velük, egyedül Niall és Harry nem. A szöszinek valami van a térdével, szóval ő inkább Gemmával sétált, Harry pedig mellettem csodálta a fákat ,mert tudta, hogy ha elmenne mellőlem az rosszul esne nekem.

- Harry ez unalmas – hisztiztem neki –, és fáj a lábam – nyöszörögtem tovább. – Mesélj valamit – kérleltem, de Harry, mintha észre se vette volna, hogy én is ott vagyok.

Úgy bámulta a fákat, mint aki még sosem látott erdőt, pedig nem egyszer voltunk együtt sétálni. Jó, nem ebben az erdőben, de szerintem nem sok különbség van a kettő között. – Akkor ne szólj többet hozzám, szia – vágtam be a durcát, és megelőzve őt előre indultam. Illetve indultam volna, de valaki a csuklómnál fogva óvatosan visszahúzott.

- Ne hisztizz Audry. Tudom, hogy nem bírod a hosszú sétákat és az erdőket sem, de próbáld meg élvezni. Engem leköt – mondta Harry, és édesen elmosolyodott.

- Örülök, de engem nem – rántottam meg a vállam, és újból előre indultam, de Harry megint visszahúzott, így a mellkasának ütköztem, ő pedig átölelt, mire mosolyogni kezdtem és szorosan hozzábújtam.

- Vigyelek? – kérdezte én, pedig rámosolyogtam, majd egy aprót bólintottam.

Kiskorunkba és egy pár évvel korábban is, mindig kézen fogva járkáltunk, vagy úgy, hogy Harry a hátán vitt, de volt olyan is. hogy én Harry hátán voltam, ő pedig Gemma kezét fogta.

Hazza egy farönk előtt megállt, én pedig felálltam rá, és úgy másztam Harry hátára.

- Jobb? – kérdezte én, pedig mosolyogva válaszoltam.

Az út további részét így tettük meg, és be kell vallanom, hogy Harry hátán már az erdő is szépnek tűnt. Amikor megláttam a partot, lemásztam Harry hátáról, majd Gemmával együtt a vízbe futottam, és rájöttem, hogy én egész nap ki sem fogok mászni innen. Persze a srácok nem bírták ki, hogy ne dobáljanak minket a vízben, de pár dobálás és csata után Harry-hez menekültem, aki nevetve ölelt át engem.

Nyolc órára értünk vissza a táborba, és miután elkészült a vacsora neki is láttunk. Csendben fogyasztottuk el, majd Dave figyelmet kért.

- Mindenki pihenjen le egy kicsit, 9 órakor pedig tábortűz  – mondta, amitől mindenkinek jobb kedve lett.

Gemmával lezuhanyoztunk, majd kimentünk segíteni a tűzrakásban.

Negyed 10-kor már magam mellé készítettem pár mályvacukrot, amiket magába is imádtam nemhogy megsütve. Harry leült mellém, és mosolyogva figyelte tevékenykedésem.

- Ki hogy érezte magát a mai túrán? – kérdezte Zayn a gyerekektől.

Néhányan hosszabban elmesélték a mai napjukat.

Éjfélig kint beszélgettünk aztán, amikor a gyerekek bementek, eloltottuk a tűzet.

- Jó éjt, manó – ölelt át szorosan Harry.

- Neked is – bújtam hozzá, majd Gemmával bementünk a szobánkba.

Legjobb barátnőm az ágyon ült és vigyorogva nézett rám.

- Mi az? – nevettem fel.

- Láttam ám – nevetett.

- Mit?

- Hogy kibékültetek – ugrott fel boldogan.

- Hát… alakul – vontam meg mosolyogva a vállamat.

Bár tartani akartam egy kicsit a távolságot Harry-vel, egyszerűen nem ment. Mégis hogy ment volna, mikor annyira szeretem őt? Hálás voltam Anne-nak és anyának a tábor miatt. Most már belátom, hogy nagyon is jó döntés volt ide eljönni, és ez még csak a második nap… Nem is tudom mennyi lehetett az idő, amikor bedőltem az ágyba, de azonnal elaludtam.

Sziasztok! Remélem tetszett a fejezet, ha így volt, akkor iratkozzatok fel, és írjatok véleményt!:) Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést, és a kommenteket! <3

2.fejezet

Találkozás

Gemma feküdt az ágyon, miközben a telefonját nyomkodta, de mikor meglátott, eldobta azt és azonnal felpattant. Ahogy megláttam már könnyes lett a szemem.

-          Audry? – pislogott nagyokat, és az ő szemei is megteltek könnyel.

-          Igen – vigyorodtam el szélesen, és azonnal átöleltem. Akkor jöttem csak rá, mennyire is hiányzott.

-          Te hogyhogy itt? – kerekedtek el a szemei, majd letörölte a könnyeket az arcáról.

-          Hosszú, de Anne felhívta anyát, hogy jöjjek el, mert itt lesz a banda, és a szüleink nagyon reménykednek, hogy a mi kis hármasunk újra összeáll – hadartam el egy szuszra.

-          Jól látom, hogy te ezt nem igazán akarod? – kérdezte Gem.

-          Túl jól ismersz – húztam el a számat, majd leültünk az ágyra. Annyira fura volt, hogy újra ott volt velem, de mégis annyira megszokott, hiszen majdnem 15 évig velem volt minden egyes nap. – Nem az, hogy nem akarom, épp ellenkezőleg. Nekem is hiányoznak azok a napok és természetesen ti is, de hatalmasat csalódtam Harry-ben. Pont benne. Értem én, és akkor is értettem, hogy híres lett és a világ legjobb bandájában van, és sok a munka, de szerintem néha csak akadt volna 5 perce, hogy rám csörögjön. Tizenöt év mégiscsak 15 év… - mondtam szomorúan.

-          Igen, tudom, és nem értem, hogy Harry miért csinálta ezt, de volt egy idő, mikor minket is hanyagolt. Viszont örülök, hogy itt vagy, és adsz ennek és neki még egy esélyt – mondta Gemma, majd megölelt.

Jó érzés volt újra magamhoz közel tudni. Gemmával 2 órán keresztül beszélgettünk, hiszen volt miről…

Hangos nevetések szűrődtek be a szobába kintről.

-          Megjöttek – szorította meg a kezem Gemma. A szívem összeszorult, a gyomrom borsóméretűre zsugorodott és a torkomba akkora gombóc volt, hogy nyelni alig bírtam.

-          Micsoda? – kérdeztem Gemmától suttogva, de legszívesebben sikítottam volna.

-          Megjöttek – ismételte meg.

-          Gemma, én nem tudom… nem tudok belenézni a szemeibe, vagy beszélni vele, vagy bármi… - mondtam halkan, és a sírás fojtogatott. Gem felállt és bezárta az ajtót, majd visszaült mellém.

-          Audrina. Szedd össze magad. Tudom, hogy fáj, és hogy nehéz lesz a szemébe nézned, de erős vagy és sikerülni fog – mondta szigorúan.

-          Tudom, de… - kezdtem de megállított.

-          Kapd össze magad és menjünk ki. Nem kell most beszélned vele. Itt van két és fél hét, ráérsz – mondta, majd kiment a szobából.

Gyorsan rendbe hoztam magam, majd én is kimentem. Az udvaron már kint volt az 5 srác, a gyerekek pedig körülöttük ugráltak. Azonnal felismertem Harry-t, bár máshogy nézett ki. Hosszabb haja össze volt fogva. Mintás inget és fekete nadrágot viselt, amit egy csizmával dobott fel. Furcsa volt őt így látni, mert az emlékembe még mindig az a kisfiú volt jelen. Édes mosolya viszont egyáltalán nem változott úgy, ahogy csillogó szemei sem. Gemma, Dave mellett állt, így oda sétáltam hozzájuk. Pár perc múlva Dave szólt a srácoknak, hogy üljenek le. A srácok a gyerekek mellé ültek le. Harry is épp ült volna le, mikor rám pillantott, és konkrétan lefagyott. Kikerekedett szemekkel figyelt engem, én pedig csak álltam, és mélyen a szemeibe néztem és bevallom, meg akartam őt ölelni, de mégse tettem, mert haragudtam rá, méghozzá nagyon. Pár másodperc múlva már mindketten törökülésbe voltunk, és bár a többiek beszéltek, mi csak egymást figyeltük. Nem tudtam levenni a szemeimet róla, kizártam a külvilágot, és csak rá figyeltem. Ahogy belenéztem szemeibe, ugyanazt a csodát, varázslatot éreztem, mint régebben. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy mindenki felkelt és elindult valamerre.

-          Mi történik? – néztem Gemmára, aki mosolyogva figyelt engem és testvérét.

-          Faágakat kell gyűjteni, csoportokba megyünk az erdőbe – mondta Gemma, mire bólintottam.

Minden felnőttet beosztottak egy csapatba, úgyhogy én is elindultam a hozzám kijelölt három gyerekkel, és bár nagyon próbáltam, de egyáltalán nem tudtam százszázalékosan odafigyelni. A gondolataim csak is Harry körül forogtak. Gyorsan összeszedtem én is pár faágat, majd visszamentünk a táborhoz és összeraktuk egy kupacba azokat. Gemmával visszamentünk a szobánkba, amíg a gyerekek és a srácok tüzet csináltak.

Ő elment zuhanyozni, én pedig kiültem a ház előtt lévő lépcsőkre és a naplómba kezdtem el írni, de nem tudtam sokáig, mert valaki lehuppant mellém. A szőke hajú fiú volt a bandából.

 - Szia, hát te? – néztem rá mosolyogva, majd becsuktam az ölembe lévő füzetet.

 - Szia – mosolygott rám. – Láttam, hogy egyedül ülsz itt, úgyhogy gondoltam idejövök. Amúgy Niall vagyok – nyújtotta a kezét.

 - Én Audrina, de inkább csak Audry – mondtam, majd kezet ráztunk vigyorogva. Niall szerintem pont egy olyan ember, aki azonnal megmosolyogtat bárkit.

 - Már sokat hallottam rólad, Audry – mondta, majd lopva Harry-re nézett, aki szintén minket bámult.

 - És miket? Remélem jókat – nevettem.

 - Hát igen. Harry részletesen elmesélte a ti kis történeteteket – mondta. – És azt is elmesélte, hogy hogyan rontotta el a barátságotokat. Ma viszont teljesen sokkba volt, mert egyáltalán nem számított arra, hogy itt leszel – mondta Niall.

 - Az anyukája és az én anyukám legjobb barátnők. Szóval Anne felhívta anyut, hogy lesz ez a tábor, ahol itt lesztek, és hogy itt a helyem. A szüleink nagyon remélik, hogy összeáll a kis hármasunk – mondtam egy keserű mosoly kíséretében, mire Niall bólintott. – Úgyhogy gondoltam eljövök ide, és adok ennek még egy esélyt, bár nagyon haragszok Harry-re – húztam el a számat.

 - Értem – mondta Niall. – És köztetek volt valami? Mármint, Harry beszélt valami első szerelemről, de soha nem fejtette ki normálisan.

 - Mióta megszülettem a barátaim, aztán valami szerelemféle is volt Harry-vel, mikor 12-13 éves lehettem, de semmi komoly. Csak az érzés, tudod – mondtam mosolyogva, mikor beugrottak az emlékek. Niall-el egész sokat beszélgettünk, ő is mesélt magáról, a végén pedig rávágta, hogy most már én is a legjobb barátja vagyok. Sokat nevettem rajta és sokszor megmosolyogtatott, ami jól esett. Miután Niall elment, tovább írtam a naplómat mikor megint lehuppant valaki mellém.

 - Mi az Niall? – kérdeztem, fel sem nézve a naplómból.

 - Nem Niall vagyok – mondta az ismerős idegen rekedtes hangján, amitől a szívem gyorsabban kezdett verni, és a toll is megállt a kezembe. Hangja sokkal férfiasabb volt, de azonnal felismertem. Leraktam magam mellé a naplómat, majd felnéztem rá és majdnem elsírtam magam.

 - Harry – szólalt meg magabiztosan, legalábbis próbáltam annak hallatszódni.

 - Beszélhetünk? – kérdezte, és a szobájuk ajtajára bökött. Egy másodpercet sem tétovázva felálltam, majd az említett házba sétáltam. Amint beléptem azonnal megcsapott az a bizonyos kan szag. – Bocsi a kupiért – csukta be az ajtót, majd leült az egyik ágyra, én pedig leültem vele szembe.

 - Semmi gáz – vontam meg a vállam.

 - Nem tudom, hol kezdjem… - hajtotta le a fejét.

 - Mondjuk ott, hogy mikor felejtettél el – mondtam neki, majd elfordítottam a fejem.

 - Én? Nem… nem felejtettelek el – jegyezte meg remegő hangon. Nem mertem rá felnézni, mert tudtam, hogy ha sírni látom, akkor nem tudnám tartani a távolságot, úgyhogy inkább az ajtót néztem. – Nem is tudom, hol kezdjem – ismételte meg a nem sokkal ezelőtt elhangzott mondatát, én pedig csendben vártam, hogy folytassa. – Tudom, hogy elrontottam ezt az egészet – sóhajtott fel fájdalmasan -, és tudom, hogy már nem fogom tudni teljesen helyrehozni, és bevallom nincs rá mentségem. Sajnos – rázta meg a fejét szomorúan, majd miután rájött, hogy nem fogok megszólalni, folytatta. – De még mindig Te vagy a legfontosabb – próbált a szemembe nézni, de én továbbra is a gyönyörű ajtót pásztáztam, bár a szívem akkorát dobbant, hogy szerintem még Kínába is hallották. – És tudom, hogy soha nem kellett volna a karrieremet előbbre helyezni, mint téged, és ha tehetném, akkor megváltoztatnám ezt az egészet, szóval a válogatóra sem jelentkeznék, bár ezen már gondolkodni is kár, mert nem tudom visszacsinálni. Annyira felpörögtek az események és olyan sok munkánk lett hirtelen… Akkor is sokat gondoltam rád, de egy perc időm nem volt, hogy bármit is tenni tudjak. Aztán csak azt vettem észre, hogy már legalább fél év telt el, mióta utoljára kerestelek, és akkor fel akartalak hívni, csak belegondoltam abba, hogy mi van akkor, ha neked már új barátaid vannak, és elfelejtettél, vagy valami szóval nem mertelek – mondta, én pedig csak ezek után néztem rá.

 - Új barátok? – nevettem fel, Harry pedig bólintott. – Ugye tisztában vagy vele, hogy rajtatok kívül soha nem voltak barátaim? – kérdeztem.

 - Sajnálom, Audry. Nem így terveztem, de meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte.

 - Hazza… én szeretlek, mindig is szerettelek és ez a jövőben sem fog változni – sóhajtottam, ő pedig halványan elmosolyodott, ami picit megnyugtatott, és folytattam. – De nagyon fájt, mikor nem kerestél, aztán úgy voltam vele, hogy új életed lett, engem pedig elfelejtettél. Elhiszem, hogy megbántad. Örülök a sikereidnek, csak annak nem, hogy engem elhanyagoltál, de nem véletlenül vagyok itt – jegyeztem meg, majd felálltam és megöleltem. Meglepte tettem, de azonnal visszaölelt. Újra azt a furcsa érzést éreztem, mint régen. Tudjátok, mikor nincs más csak ő és biztonságban érzed magad, amit semmi nem árnyékol be, hanem felölel a mérhetetlen boldogság. – Haragszom még, de szükségem van rád, Harry – mondtam szigorúan, ő pedig csak mosolyogva átölelt.

 - Köszönöm, hogy adsz ennek még egy esélyt – mondta. Kinéztem és láttam, hogy a tűz már hatalmas lángokba áll kint.

 - Gyere, már kész a tűz – álltam fel Harry mellől, majd együtt sétáltunk oda a többiekhez. Gemma és a banda többi tagjai is mosolyogva figyelt minket. Odasétáltam a régi barátnőmhöz és leültem mellé. Nem kellett, hogy elmeséljem neki, mi történt ott bent, mert anélkül is tudott mindent. 

Sziasztok! Hát itt is lenne a második rész. Ha tetszett, iratkozzatok fel és írjatok véleményt. :)

1.fejezet

Megérkezés

A szobám közepén ültem törökülésben, körülöttem pedig minden szét volt dobálva, a két bőröndöm még teljesen üres volt, pedig alig két óra és indulnom kell a buszhoz. Nem is tudtam hirtelen, hogy mire lesz szükségem. Lassan sikerült bepakolnom mindent, bár talán kicsit túl sok ruhát és sminket pakoltam, de ez tőlem teljesen megszokott volt. Miután kész voltam a pakolással, átmentem a fürdőbe. A langyos víz kicsit felfrissített és megnyugtatott, ami rám fért, mert nem épp apró görcs van a hasamban. Hosszú, barna hajamat is megmostam, majd kiléptem a zuhanykabinból. Hajamat megszárítottam, és kivasaltam, így a tincseim egyenesen omlottak rám, egészen a fenekemig. Fogmosás, és arcmosás után egy kevés sminket tettem fel, majd visszamentem a szobámba, hogy a mai napra ruhát válasszak, mert azt még nem sikerült. Egy sötétkék farmer és egy fehér top mellett döntöttem. Felvettem egy nyakláncot és pár gyűrűt, majd belebújtam a barna sarumba. A fejemre csúsztattam pilótaszemüvegemet, majd elkezdtem a kézitáskámba pakolni, ami végig velem lesz. Beledobáltam a fontosabb dolgokat, mint iratok, pénztárca és még sok más ehhez hasonló fontosabb dolgokat, de emellett a telefonomat, füllhallgatómat és egy könyvet beraktam, mert nem tudtam pontosan, hogy mennyit is fogok utazni. Mellesleg, a táborban 13-15 éves lányok és fiúk lesznek, szóval nem igazán az én korosztályom, de gondolom hiperaktívak lesznek, mégis csak a kedvenc bandájukkal tölthetnek 2 és fél hetet. Miután teljesen kész voltam lementem a konyhába, ahol anyáék már reggeliztek.

 - Jó reggelt – köszöntek egyszerre mosolyogva, majd én is leültem hozzájuk, és magam elé raktam két pirítóst. Reggeli után elköszöntem apától, majd beszálltam anya kocsijába, mert ő vitt ki a buszhoz. Negyven perc után érkeztünk meg egy kisebb tömeghez, ahol a gyerekek már a szüleiktől búcsúztak. Adtam két puszit anyának, majd kiszálltam a kocsiból, és a kisebb tömeg felé indultam. Megpillantottam egy 40 év körüli férfit, úgyhogy odamentem.

 - Jó Napot, Audrina Williams vagyok – nyújtottam kezet, mire leesett neki, hogy én nem egy 14 éves rajongó vagyok.

 - Szia, én David Morgan, de szólíts csak Dave-nak – mondta, mire bólintottam. Miután minden gyerek könnyes búcsút vett a szüleiktől, elindultunk. Én beültem leghátulra, és zenével a fülembe elaludtam. Dave azt mondta, egy kemping-be megyünk. Mikor felkeltem még mindig mentünk a busszal. Mosolyogva néztem át a tömegen, minden kislány, kisfiú talált magának egy-egy barátot, és vele beszélgetett. Szerintem egy tábor pont ezért jó, mert az ismeretleneket barátokká teszi, az ismerősöket pedig még jobban összehozza. A gombóc a torkomban egyre nagyobb lett, mikor rájöttem, hogy alig pár óra múlva találkozok életem két legfontosabb emberével, a családom után. Leraktam a telefonomat, majd előre mentem, hogy kicsit beszélgessek Dave-vel.

 - Lenne pár kérdésem – huppantam le mellé, mire rám nézett.

 - Mondjad csak – bíztatott.

 Dave-vel pár percet beszéltem, elmondta, hogy ez a kemping egy eldugottabb részen van. Soha nem voltam még ilyen helyen, úgyhogy kiváncsi voltam. Miután befejeztük a beszélgetést, visszamentem, mert azt mondta, hogy 10 perc és megérkezünk. Majdhogynem elbőgtem magam, mikor rájöttem, hogy mi is vár rám. Nem! Én nem vagyok képes Harry szemébe nézni. Mert… Nem! Egyszerűen nem.

Pont, mikor sikerült egy kissé lenyugodnom, megérkeztünk a táborba. Átmentünk egy falun is, ami tényleg nagyon pici volt. Pár néni kint ült, és mosolyogva figyelték a buszt. A kemping elég szép hely volt, az erdő mellett, kis faházakkal. A faházak körbe voltak, két ház volt egymás mellett, előtte pedig egy esetleg két pad. Középen volt egy nagyobb ház, és egy nagyobb udvar. Mikor leszálltunk magához hívott minket Dave.

-          Először is, mindenkit üdvözlök a táborban. Én vagyok az egyetlen tanító, viszont nem az egyetlen felnőtt. Mint tudjátok a banda összes tagja már felnőtt korú, illetve még két leányzó is – mondta, mire a gyerekek csak bólogattak. – Mint észrevettétek, a banda még nincs itt, és mivel mindenki azt kérdezgette, hogy hol vannak, válaszolok itt most, mindenkinek. A fiúk estére jönnek meg. A szoba beosztásokat mindjárt megbeszéljük. Két és hat ágyas szobák vannak – mondta tovább. – A fürdő közös, ami ott található – mutatott egy nagyobb házra. – Illetve a konyha is, ahol majd együtt készítjük az ételeket – mutatott egy másik házra. – Sajnos mára csak egy program van, méghozzá estére tábortűz gyújtás, és egy kis ismerkedés, miután megérkezett a banda. Nem tudom, hánykor érkeznek meg, de már úton vannak, ha jól tudom. Holnaptól sincsenek konkrét programok. Zeneórák természetesen lesznek, ahogy reggeli torna is – kacsintott, mire az tömeg felsóhajtott, köztük én is. – Minden este lesz egy közös beszélgetés, ahol megosztjuk egymással az elmúlt nap eseményeit, tapasztalatait és élményeit. Nem messze van egy strand is, oda is elmehetünk majd – mondta. – És akkor a szoba beosztás…

Miután megkaptam a kulcsot a házhoz, odamentem és benyitottam, arra viszont egyáltalán nem számítottam, ami odabent várt…

Sziasztok! Itt az első rész! Ha tetszett, iratkozz fel. Véleményeknek nagyon örülök! 

Köszönöm, hogy megnézted! 

Prológus

Az íróasztalomnál ültem, és a naplómat írtam. Kislány korom óta vezetem ezt a füzetet. A dalszövegeimet is ebbe szoktam leírni. Minden érzésemet le szoktam írni, hiszen nem mindenre emlékszek majd, és jó ezeket megörökíteni. Egyetlen barátom, körülbelül ez a napló. Nem voltak soha nagyon barátaim, illetve volt… kettő. Nem azért, mert olyan visszataszító ember vagyok, csak egyszerűen nem. Ami, persze hiányzott az életemből. De fogjuk rá, hogy megvoltam. Talán azért nem, mert az egyik barátomba hatalmasat csalódtam, és azóta is fáj. Pasim volt 1, körülbelül 1 hétig, kemény mi?!

Kopogtak az ajtómon, majd anya lépett be és leült az ágyamra.

-          Naplót írsz? – nézett rám mosolyogva, mire bólintottam és becsuktam azt. Szerencsére a szüleim soha nem olvasgatták, mert megbíztak bennem, és amiket leírtam azokat ők is tudták, de azért örülök, hogy nem nézegették. – Audry, beszélni szeretnék veled valamiről – mondta anya nyugodtan, de én azért egy kicsit megfeszültem, mert ilyenkor nem sejtettem sok jót.

-          Miről? – fordultam felé a székemmel, ő pedig elmosolyodott, ami kicsit megnyugtatott.

-          Nem tudom, hogy mondjam… nem rossz hír, vagyis nem tudom. Lenne egy zenés tábor, ahova szeretném, ha elmennél – mondta anya, én pedig megnyugodtam és kivirultam. De éreztem, hogy ez nem csak egy tábor.

-          Milyen tábor? – kérdeztem.

-          Figyelj kicsim, ne akadj ki, jó? – kérlelt anya, amitől már amúgy is megijedtem. Megfeszülve vártam, hogy folytassa. Anya látta, hogy nem szólalok meg, szóval folytatta. – Ez a zenés tábor, egy olyan tábor, ahol egy banda lesz. Velük lesz 2 és fél hetes tábor – mondta anya, és egyből leesett… na, jó egy kis idő kellett.

-          Milyen banda? – kérdeztem gyomorgörccsel, anya tekintetéből pedig egyből leszűrtem, hogy ŐK. – Anya, ugye nem akarsz Harry bandájához küldeni 2 és fél hétre? – akadtam ki, és felálltam.

-          Ülj le! – utasított anya, én pedig szót fogadtam, bár alig bírtam ülve maradni. – Anne felhívott… Harry-vel beszéltek rólad, hiányzol neki és sajnál mindent, de tudja, hogy elrontotta. Anne mondta, hogy lesz ez a tábor ahol pár fiatal, és a fiúk lesznek. Együtt zenélnek, meg minden ilyesmi. És mondta, hogy menj el te is – fejezte be anya, és nem is tudom hirtelen, mit éreztem.

-          Anya, miért akarsz egy olyan táborba küldeni, ahol ott van Harry? Miért? Hogy még több fájdalmam legyen? És sajnálhatja is, mert elbaszta az egészet – mondtam idegesen, és már a könnyeimmel küszködtem. – Nem lennék képes 2 és fél hétig vele lenni. Tudod, hogy min mentem keresztül mikor elment.

-          Tudom, kicsim. Viszont azt is tudom, hogy Harry volt az egyetlen barátod, és csak benne tudsz megbízni, és csak felé vannak érzéseid, meg Gemma felé. Hidd el, hogy én is én Anne sem azt szeretnénk, ha neked fájna. De lehet, sőt… biztos vagyok abban, hogy ti ezt meg tudjátok beszélni. Neked akarok jót. És ha nem tetszik a tábor, bármikor hazajöhetsz – mondta anya. – Ha a végén azt mondod, hogy nem akarsz róla hallani, ígérem, hogy soha többé nem hozom fel őt, és nem beszélek róla. De lehet, hogy a végén még hálás leszel – fejezte be, és a mondatai után elgondolkodtam.

-          Gemma jön? – kérdeztem reménykedve. Anne, Harry anyukája és az én anyukám legjobb barátnők voltak már óvoda óta. Mikor felnőttek, összeköltöztek, aztán mindketten megházasodtak, és egy ikerházba költöztek, szóval külön, de mégis együtt. Anne terhes lett, először Gemmával, majd Harry-vel. Utána esett teherbe anya. Mióta megszületettem, ismerem Gemmát és Harryt. A legjobb barátnőm és barátom voltak. Minden egyes nap együtt lógtunk, együtt jártunk el nyaralni, meg minden ilyesmi. Tökéletes volt minden. 14 éves voltam, mikor Harry elment az X-Faktorba. Azóta nem láttam. Mi még abban az évben elköltöztünk London mellé, a szüleim új állása miatt. Gemmát se láttam azóta. Harry eleinte tartotta velem a kapcsolatot, ahogy Gemma is. Viszont Harry befutott, mára már a világ legsikeresebb bandájába tartozik… a One Direction-be. 2 év után megszakadt mindenféle kapcsolat közöttünk. Gemmával utána pár hónapig még telefonon beszélgettünk, de végül az is megszakadt. Nagy nehezen, de túl lettem az egészen. A hiányán. Rettenetesen hiányzott, hiányoztak. Soha nem voltam képes bízni senkiben, és senkire nem tudtam barátként tekinteni, mert nekem csak ők voltak… Lehet, hogy adnom kéne ennek még 1 esélyt.

-          Jó – vágtam rá, mire anya kikerekedett szemekkel meredt rám, de elvigyorodott.

Sziasztok! Itt a prológus, remélem tetszett! Ha tetszett, iratkozzatok fel. Véleményeket szívesen fogadok!