7.fejezet

Sziasztok! Itt is az új fejezet, ha tetszett iratkozzatok fel, írjatok véleményt! Köszönöm a sok oldalmegjelenítést, és a véleményeket, nagyon jól esnek. Jó Olvasást!

Gyere velünk...

Reggel mikor felkeltem, mindent szépnek láttam, és az arcomon levakarhatatlan mosoly volt. A fiúk és Gemma is totál feldobódtak, mikor megtudták mi is történt. Már csak pár nap van vissza a táborból, de én most kezdem el élvezni igazán.

-          Na mivan te kis szerelmes? – cukkolt Gemma, mikor felkelt.

-          Semmi – vontam meg vállam.

-          Én annyira örülök nektek – ült fel vigyorogva. – Anya megtudja, szerintem már az esküvőt fogja tervezni – nevetett fel, velem együtt.

-          Anne-t ismerve, biztosan – bólogattam. – Oh, basszus még anyát is fel kell hívnom, már félek a reakciótól – gondoltam vissza a tegnapi beszélgetésünkre.

-          Miért? – pislogott nagyokat Gemma.

-          Tegnap mikor rossz kedvem volt, felhívtam anyát és elmondtam mivan, ő meg belesikított a telefonba, hogy végre együtt vagyunk – Gemma felnevetett, én meg inkább előkotortam a telefonomat. Anya pár csörgés után vette csak fel. – Szia anya, bocsánat a tegnapiért – szóltam bele én elsőnek.

-          Szia, semmi baj kincsem, megoldottátok? – kérdezte anya, és egy kis idegességet éreztem a hangján. Biztos voltam benne, hogy azért, mert szomorú voltam.

-          Igen – vigyorodtam el, amit csak Gemma látott. – És hát izé volt köztünk csók – makogtam el a szavakat, anya pedig megint sikított egyet.

-          Nem mondod komolyan? Ugye most nem viccelsz? – kérdezte izgatottan anya. Épp válaszoltam volna, mikor Zayn nyitott be a szobába.

-          Nem anya, nem viccelek. De most le kell tennem, mert Zayn jött be. Szia anya, szeretlek – tettem le a telefont, majd kérdőn a mellettem álló fiúra néztem.

-          Dave üzeni, hogy ma megint az erdőbe megyünk – mondta, majd rám nézett. – Harry pedig azt, hogy menj ki – vigyorodott el, én pedig már ott sem voltam.

Harry a háztól nem messze állt, nekem háttal. Mikor odaértem hozzá, hátulról átöleltem. Kicsit megijedhetett, mert mikor meglátott felsóhajtott.

-          Szia manó – ölelt át, és egy apró puszit nyomott a számra, amitől azonnal elmosolyodtam. – Nem akarom, hogy a kicsik meglássák, hogy ez van köztünk, mert kiírják mindenhova és annak még nem jött el az ideje – mondta Harry, én pedig csak bólintottam. Talán kicsit sokáig ölelgettem Harry-t, de ez eddig is így volt, szóval nem keltettünk túl nagy feltűnést.

-          Reggeli – kiáltotta el magát Dave, mire mindenki megindult az étkező felé.

A fiúk és Gemma nagyon vigyorogtak mikor Harry átölelt, vagy megfogta a kezem. Néha már zavarba éreztem magamat ettől az egésztől. Reggeli után Gemmával nyöszörögtünk egy sort, amiért megint erdőbe megyünk de Dave nem akart lemondani céljáról. Már csak 4 nap van a táborból, nagyon fura lesz újra otthon lenni, de azért hiányzik is már.

Gyorsan felöltöztünk és indultunk is. Harry-vel kicsit lemaradtunk a sortól, és hátul sétálgattunk kézen fogva.

-          Olyan fura érzés – nézett összekulcsolt kezünkre.

-          Nekem is, bár eddig is mindig kézen fogva járkáltunk – mosolyodtam el.

-          Igen, de eddig a legjobb barátnőmmel járkáltam kézen fogva – mondta. – Most pedig a barátnőmmel – nézett komolyan a szemembe. A szívem megint gyorsabban kezdett verni. Harry nyelt egy nagyot, majd maga felé fordított, és mélyen szemeimbe nézett. – Audry, lennél a… - kezdte de nagyon nehezére esett bármit is mondani, és hihetetlenül zavarban volt.

-          Igen – mosolyodtam el. Harry először meglepődötten nézett rám, majd elvigyorodott és szorosan magához ölelt.

-          Szeretlek – suttogta, én pedig belefúrtam arcomat a vállába.

-          Én is téged – válaszoltam. Pár másodperc múlva elengedtük egymást, és miután váltottunk egy hosszú csókot mentünk a többiek után.

Nagyon furcsa érzés volt azt mondani, hogy én vagyok a barátnője. Többször elmondtam ezt magamba, de egyszerűen nem tudtam felfogni. A séta további részét csendben tettük meg, néha 1-1 csókot váltva, mikor a többiek nem látták. Egy kicsit zavart, ez a fajta titkolózás, hiszen minden fiatal lány arra vágyik, hogy világgá kürtölje, mennyire szerelmes. De mivel az én barátom egy világhírű énekes, ezt nem tehettem, de azok az emberek, akik nekem fontosak, tudták és ez így volt jó.

Egy kis patak mellett pihentünk meg, mikor már visszafele mentünk.

-          Na, gyerekek és hogy tetszett nektek a tábor? – kérdezte Dave a fiataloktól. Egyszerre beszéltek, így nem lehetett érteni semmit, de az egyértelmű volt, hogy nagyon élvezték. Caitlyn nagy mosollyal az arcán mesélte, hogy az anyukája beíratja őt a zeneiskolába. Elvigyorodtam, mikor visszagondoltam arra az estére, mikor azt mondta, hogy a példaképe vagyok. Valószínűleg neki is eszébe juthattam, mert ő is rám mosolygott.

-          Kéne valamit csinálni az utolsó előtti napon, nem? – kérdezte Louis, mire mindenki bólogatni kezdett.

-          Szerintem csak üljünk kint tovább, és beszélgessünk – mondta mosolyogva egy kislány, és mindenki egyetértett vele.

Este kihagytuk a tábortüzet, mert a túra után mindenki kidőlt aludni. Gemmával az étkező melletti padon beszélgettünk.

-          Na, de akkor most mi is van köztetek? – nézett rám.

-          Hát… a barátnője vagyok – pirultam el, de ő ezt nem látta, mert már sötét volt.

-          KOMOLYAN? – ugrott fel és szorosan átölelt. - Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap is. Nálad tökéletesebb lányt el sem tudok képzelni mellette, és látszik rajta, hogy mennyire boldog, meg rajtad is – vigyorodott el.

-          Hát köszönöm – nevettem fel.

-          És megbeszéltétek, hogy mi lesz miután vége a tábornak? – kérdezte Gem.

-          Nem, még nem – mondtam szomorúan.

-          Arra gondoltunk Harry-vel, hogy tábor után pár napig te is hazamész, és mi is aztán lejöhetnétek Holmes Chapel-be egy kicsit. Mármint anyukádék is – mosolygott.

-          Ez nagyon jó ötlet, anyáék biztos benne vannak – bólogattam.

-          A ház előtt vár a herceged – bökött állával a lépcsőre, ahol Harry ült Niall-el.

-          De én most veled beszélgetek – mosolyogtam rá.

-          Jajj, már Audrina ne cukiskodj. Inkább menj, és élvezzétek ki, hogy most nem látnak a kicsik – mondta komolyan, és halványan elmosolyodott.

-          Szeretlek Gemma – öleltem át szorosan.

-          Én is Téged – mondta, és hangján hallottam, hogy mosolyog.

Gemma elment telefonálni, én pedig odasiettem Harry-ékhez.

-          Sziasztok – huppantam le Harry mellé. Gyors szájra puszit adott, hiszen ott volt Niall is.

-          Mizu, legjobb barátom? – kacsintott rám Niall. – Most már hivatalosan is lehetsz az – mondta, és mind a hárman felnevettünk.

-          Hé, azért mert a barátnőm lett, még nem veheted el őt – nézett rá szigorúan Harry, miközben fél kezével átkarolt.

-          De úgyse lehet a legjobb barátnőd és barátnőd is egyszerre… - nézett kérdőn Harry-re.

-          Jaj, fiúk – nevettem fel. – Olyan bolondok vagytok – ráztam meg a fejem.

-          Na, jó én bemegyek legjobb barát, és Harry – emelte ki a legjobb barát szót, majd felállt és bement a szobájukba. Harryvel legalább 10 percen keresztül egymás száján csüngtünk, amitől a hasamba a pillangók feléledtek, a szívem ki akart ugrani a helyéről és levakarhatatlan vigyor lett az arcomon.

-          Mi lesz ezután? – kérdeztem, ő pedig kérdőn nézett rám.

-          Mi után?

-          A tábor után… vége lesz. Te mész tovább a világba, én megyek haza, Gemma pedig Holmes Chapel-be – néztem rá.

-          Erről már beszéltem sokat a fiúkkal, Gemmával és még a szüleiddel is – nézett rám.

-          Hogy? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-          Arra gondoltunk, hogy… - nyelt nagyot. – Jöhetnél velünk a turnéra, ami a tábor vége után 1 héttel indul – mondta ki nehezen. Először nem is tudom mit gondoltam. Nem tudtam, a szüleim, hogy reagálnának erre. Épp, hogy hazaérek, már megyek is tovább.

-          Anyuék mit mondtak erre? – kérdeztem.

-          Elengednek, ez tőled függ – nézett rám, én bólintottam egyet majd tovább gondolkoztam. Bár nagyon nem volt min, hiszen egyértelmű volt, hogy velük akarok maradni. – Ha nem jössz, azt is megértem, de akkor is megoldjuk a találkozót – mondta.

-          Megyek – öleltem át.

-          Tényleg? – csillantak fel a szemei.

-          Igen. De először Holmes Chapel-be megyünk, nem? – kérdeztem.

-          Gemma mondta? – nézett rám, lassan bólintottam, ő pedig folytatta. – Igen, először oda, és onnan tovább.

-          És akkor egy csomó városba megyünk majd nem? – kérdeztem, és totálisan beleéltem magam az egész turnéba.

-          Igen – nevetett fel.

-          És ha a rajongók nem szeretnek majd? – ráncoltam össze szemöldököm.

-          Az itteni rajongók is odavannak érted – mosolyodott el.

-          És meddig kell titkolnunk ezt az egészet? – utaltam kapcsolatunkra.

-          Nem sokáig, ígérem – adott puszit homlokomra, én pedig mosolyogva hajtottam fejemet a vállára.

Gemmával és a fiúkkal még jó sokáig beszélgettünk, és tervezgettük a turnét. Már most hihetetlenül örültem, hogy én is a részese lehetek ennek az egésznek. Este 11 körül mentünk át Gemmával a saját szobánkba, de persze még legalább 1 óráig a turnét tervezgettük. Azt találtuk ki, hogy minden városba beszerzünk majd egy szuvenírt, és a végén összeszámoljuk őket. A városok között egyébként ott volt New York is, az én álomvárosom. Kiskorom óta szeretnék kijutni oda, de nem volt rá lehetőségem soha.

Legjobb barátnőmmel megint egymás mellett aludtunk el, és úgy éreztem, végre teljesen boldog vagyok, bár a tábor óta már ezt érzem… 

6.fejezet

                                                                       Miért ne?

Gemma kérdőn nézett rám, én pedig inkább lehajtottam a fejemet és a földet bámultam. Nem mertem se rá, se Harry-re nézni. Azt se tudtam, mi volt az előbbi. Én nem szerethetem Harry-t úgy… ő a legjobb barátom. Csak megindultam előre, a tábor felé, remélve, hogy minél előbb visszaérek. Azt se néztem, merre megyek, csak mentem előre, mikor valaki megfogta a karomat.

-          Miért futsz? – kérdezte Gemma.

-          Nem tudom Gem… ez nagyon furcsa volt – utaltam a pár perccel ezelőtti dologra.

-          Tudom. Mármint szerintem nem furcsa – mondta Gemma, én pedig kérdőn néztem rá. – Menjünk vissza, addigra pedig megnyugszol kicsit – simította meg hátamat legjobb barátnőm.

-          Én nem akarok megnyugodni – mondtam hisztérikus hangon. Gem nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet és egészen a szobánkig húzott minket.

-          Akarsz beszélni róla? – kérdezte.

-          Nem. Most nem Gemma – mondtam és befeküdtem az ágyamba. Éjfélkor se fogtam még fel, mi történt akkor. Ha rágondoltam, hogy Harry majdnem megcsókolt, elvigyorodtam és a szívem egyre gyorsabban, és gyorsabban vert. De amikor belegondoltam abba, hogy ő a legjobb barátom, szomorú lettem. Mivan, ha ezután nem is akar a barátom lenni? Ha ezzel elrontottam mindent? Könnyek közt aludtam el, de alig 1 óra múlva már fel is keltem. Egyszerűen nem tudtam aludni. Az álmaimba újra és újra lejátszódott ez az egész, és egyszerűen nem bírtam. Idegesen ültem fel, már nem tudtam magammal mit kezdeni. Forgolódtam össze vissza, a telefonomat nyomkodtam, és gondolkoztam. De a gondolkozás nem tett jót, mert mindig arra gondoltam, hogy itt vége a barátságunknak. És én nem tudom őt elveszíteni, mert mindennél jobban szeretem őt. Halkan lemásztam az ágyról, előszedtem a naplómat és kimentem. Megint csak a lépcsőt választottam, leültem és először csak bámultam a csillagokat. Remegtem, mert egy picit hideg volt, de nem akartam visszamenni. Szerencsére a lépcső felett állt egy lámpa, így jól láttam a naplómat.

„ Kedves Naplóm!

Eddig minden olyan jól ment. Mintha egy álomba lettem volna. Visszakaptam Harry-t és Gemmát, és jó volt minden. Egészen a mai napig. Szokásosan kezdődött ez is, mint a többi. Lementünk a strandra, és este éjszakai túrára mentünk. A párom természetesen Harry volt. Aztán egyik pillanatról a másikra valami olyan történt, amire soha nem gondoltam volna. A legfurcsább az egészben, hogy megrémít ez az egész, de közben örültem volna, ha megtörténik. Egyik részem örül annak, hogy végül nem történt meg, a másik viszont sajnálja. Kiváncsi lennék, mi lett volna akkor, ha megcsókol. De ezt már soha nem fogom megtudni. Annyira érdekelne, hogy most mit gondol Harry. „ A naplómat becsuktam, és tovább bámultam magam elé. Nem sokkal később felálltam, és sétálgattam a házak között. Jól esett kiszellőztetni a fejem, de egyáltalán nem nyugtatott meg. Nem akartam erre gondolni, mert teljesen összezavart, de mégse tudta semmi elvonni a figyelmemet. Messziről kiszúrtam, hogy valaki a házunk előtt sétálgat, és egy perce lefagytam. Első tippem Dave lett volna, de mivel nem igazán láttam a sötétbe, odamentem.

-          Te se tudsz aludni? – nézett rám, pedig még messze voltam tőle, de a nagy csend miatt hallottam őt.

-          Hogy tudnék? – nevettem fel kétségbeesetten.

Harry kinyújtotta karjait, én pedig gondolkodás nélkül odafutottam hozzá, és átöleltem.

-          Mi volt ez az előbb, Harry? – néztem fel rá és leültünk a lépcsőre.

-          Nem tudom – válaszolta, nekem pedig olyan gyorsan vert a szívem, hogy féltem, kiugrik.

-          Én se… - bámultam a földet.

-          Audry, nem szeretném, ha emiatt bármi lenne közöttünk. Mármint, harag, vagy ilyesmi – mondta Harry, én pedig bólintottam.

-          Szeretlek, Hazza – bújtam hozzá.

-          Én is téged, picim – ölelt át fél kezével, ami megnyugtatott.

Reggel a saját ágyamba keltem, viszont azt nem tudtam, hogy kerültem oda. Utolsó emlékem, hogy kint ülök a lépcsőn Harry-vel.

-          Jó reggelt – mosolyodott el Gemma, mikor meglátta, hogy fent vagyok.

-          Hogy kerültem ide? – ráncoltam a szemöldököm.

-          Elaludtál Harry vállán, ő pedig behozott ide – nevetett fel. – Jobban vagy? – kérdezte komolyan.

-          Igen – bólintottam. – Megbeszéltük.

Reggelinél szerencsére tényleg nem volt köztünk feszültség Harry-vel, bár a többiek nagyon figyeltek minket. A mai napon is a strandot választottuk programnak, és 11 órakor már lent is voltunk. Kivételesen most Gemmával ketten mentünk be a vízbe, és jó sokáig sétálgattunk.

-          Leülünk ide? – mutatott rá egy sziklára, aprót bólintottam, majd felmásztunk rá.

-          Mi lesz ezután Gem? – néztem rá barátnőmre.

-          Mi után? – kérdezte.

-          A tábor után. Megint elszakadunk?

-          Dehogyis – nézett rám nagy szemekkel Gemma. – Mindenkinek tanulság volt az a pár év. Harry biztos, hogy nem hagyná, hogy újra megtörténjen, és én sem – nézett a vízben sétáló testvérére.

-          Remélem… - figyeltem én is Harry-t.

-          Audry, mi volt ez a tegnapi?

-          Nem tudom – sóhajtottam hatalmasat.

-          Érzel iránta valamit? – kérdezte, én pedig pár másodpercig elgondolkoztam azon, mit is feleljek.

-          Nem – mondtam ki végül, de még magam sem voltam biztos ebben.

-          Nekem nem tudsz hazudni Audrina. Magadnak talán igen, de nekem nem, és jobban tennéd, ha magadnak se hazudnál – suttogta Gemma, de úgy tűnt, mintha ordítana.

-          Nem érezhetek semmit iránta – parancsoltam rá, bár inkább magamnak.

-          Miért ne érezhetnél? – mosolyodott el halványan Gem, de nekem valahogy nem ment.

-          Mert a legjobb barátom, már pisis korom óta, azért – suttogtam, mert egyszerűen képtelen voltam normális hangon beszélni.

-          És? Audry, ez hülyesség. Attól, mert kiskorod óta ismered, még érezhetsz iránta, bármit. Sőt… nálad jobban senki sem ismeri, még én sem. Éveken keresztül nem láttátok egymást, és még sorolhatnám az okokat. Mióta itt vagyunk a táborba, alig bírtok ki egymás nélkül pár órát, mindent meg tudtok beszélni és… - folytatta volna, de megállítottam.

-          Elég Gem – néztem fel rá. Nem szólt utána semmit, csak csendben átölelt.

A nap további részében elég csendes voltam, és folyamatosan Gemma szavai visszhangzottak a fejemben. Harry-t próbáltam kerülni, ami nehezen ment, de nem tudtam volna most a közelébe lenni. Gemma és a gondolataim teljesen összezavartak. Visszaérve csak bedőltem az ágyba, és zenét hallgattam, de még ez sem segített. Mivel Gemma a fiúknál volt, gondoltam felhívom anyát, hátha az segít.

 - Szia kincsem, baj van? – szólt bele anya.

 - Nem is tudom, hogy ez minek számít – sóhajtottam bele.

 - Mi történt?

 - Azt hiszem, érzek valamit Harry iránt – mondtam ki végül, anya pedig felsikított.

 - Komolyan? Nem mondod? Mindig is tudtam, tökéletes pár lennétek – nevetgélt anya.

 - Ezzel nem segítesz – ’szidtam’ le. – Mindegy, majd beszélünk, szia – tettem le, majd kimentem sétálni.

Legalább másfél óráig keringtem a tábor körül lévő erdőben, néha megálltam valahol, de leginkább csak sétáltam. Végül a tábortól nem messze, de mégis eldugott helyen lévő padra ültem le, felhúztam a lábaimat, és pár perc múlva sírni kezdtem. Annyira nehéz volt a helyzet, folyamatosan Harry-n kattogtam. Egyik percben ezt érzem, másikban azt.

-          Manó – hallottam meg valaki hangját mögülem, de nem akartam megfordulni. – Mi a baj? – guggolt elém Harry, mikor meglátott. Elfordítottam fejemet a másik irányba, a könnyeimet pedig gyorsan letöröltem. – Audry – mondta ki nevemet.

-          Harry, menj most el – mondtam neki, bár ezt még én sem gondoltam komolyan.

-          Meg kell beszélnünk – ült le mellém, miközben engem figyelt, de én inkább más merre néztem.

-          Sajnálom a tegnapit…

-          Mit sajnálsz rajta? – kérdezte Harry.

-          A helyzetet, én nem akartam – suttogtam.

-          Nem akartad? – kérdezett vissza Harry.

-          Nem – vágtam rá gyorsan, mielőtt még átgondolom.

-          Én igen – suttogta Harry, a szívem pedig szerintem kiugrott a helyéről.

-          Harry… én a legjobb barátnőd vagyok – néztem mélyen Harry szemeibe.

Percekig csak egymást néztük, és nem szóltunk semmit, ami már megőrjített. Harry lassan egyik kezével megsimította arcomat, közelebb hajolt, és… megcsókolt! Először fel sem fogtam mi történik, annyira hamar történt az egész. Hosszú puszit nyomott ajkaimra, majd elmosolyodott.

-          A legjobb barátnőm vagy, de szeretlek Audry – nézett mélyen szemeimbe. A hasamba, mintha pillangók repkedtek volna, a szívem borzasztóan gyorsan vert, én meg csak vigyorogtam, mint valami idióta.

-          Mint barát? – néztem Harry-re. Újra közel hajolt, a számtól pár centire megállt, és várt a reakciómra. Átöleltem nyakát, közelebb húztam magamhoz, és most én csókoltam meg. Lehet, hogy Gemmának igaza volt. Pár hosszabb csók után, nyelve bejutásért „könyörgött” amit rögtön meg is adtam neki, így hosszú csókba forrtunk össze. Levegő hiányába váltunk el egymástól, és átöleltem Harry-t.

-          Nem – válaszolt.

-          Mi nem? – néztem rá kérdőn.

-          Nem barátként szeretlek – kulcsolta rá ujjait az enyémekre.

-          Én sem – nevettem fel, és visszaindultunk a táborba.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész, ha így volt, írjatok kommentet, iratkozzatok fel. Köszönöm a rengeteg oldalmegtekintést, és a véleményeket. Holnap új fejezet!:)  

5.fejezet

Mi volt ez? 

Az elmúlt 2 nap másról sem szólt, csak a punnyadásról, ami most mindenkinek jól esett.

Reggel Gemma mellett ébredtem, megint korábban mint bárki más a táborban. Fogalmam sem volt, hogy miért nem tudok itt normálisan aludni. Legjobb barátnőm nekem háttal feküdt és halkan szuszogott, szőke haja pedig összevissza állt. Pár perc után meguntam a fal bámulását, így gyorsan felkeltem. Kezembe vettem a naplómat, majd kimentem. A reggeli csend mindig megnyugtatott, és ez most sem volt másképp. Leültem a lépcsőre és a kezembe lévő füzetet a lábaimra raktam. Gyorsan odalapoztam egy üres oldalra, és írni kezdtem.

 „ Kedves naplóm!

Lassan másfél hete tart a tábor, és bár eleinte nem gondoltam volna, hogy élvezni fogom, mégis nagyon szeretek itt lenni. A gyerekek aranyosak, és a korkülönbség ellenére jókat szoktunk beszélgetni. Pár napja megismertem Liam, Louis és Zayn barátnőit, aminek nagyon örülök. A fiúkkal szerencsére már az első napon összehaverkodtam, és hamar megkedveltük egymást. És utoljára hagytam azt a két személyt, akik miatt itt vagyok a táborban. Gemmát és Harry-t. Örülök, hogy Harry-vel már az elején tisztázni tudtuk a dolgokat, és tényleg azt látom rajta, hogy próbálkozik. Gemma pedig… Gemma. A legjobb barátnő a világon. Nem is tudom, hogy bírhattam ki nélkülük olyan sok időt. Néha félek egy kicsit, hogy megint ugyan az lesz, de próbálok a jelenbe élni, és remélem, hogy nem fog bekövetkezni. Már csak egy hét van a táborból, kiváncsi vagyok, hogy fog végződni. „

Becsuktam a szürke kis füzetemet, és pár percig csak néztem az üres tábort. Aztán kisebb szívrohamot kaptam, mikor valaki megszólított.

-          Audry – hallottam meg valaki hangját mellőlem, ijedten néztem a hang tulajdonosára.

-          Jézusom Zayn – néztem rá, ő pedig hangosan nevetett rajtam. – Mióta ülsz itt? – néztem rá kíváncsian.

-          Úgy 10 perce – nézett rá telefonjárta.

-          És nem akartál esetleg szólni?

-          Annyira belevoltál merülve, hogy inkább megvártam amíg befejezett – mosolyodott el.

-          És láttad amit írtam? – vontam fel a szemöldököm

-          Nem – mondta, amitől megnyugodtam. Mindig is utáltam ha valaki a cuccaim között turkál, főleg ha a naplómba. – Miért olyan fontos neked ez a napló? – mutatott rá.

-          Tényleg tudni akarod? – néztem rá, ő pedig halványan bólintott.

Pár másodpercig haboztam, hogy elmondjam-e neki, vagy sem. Még soha senkinek nem mondtam el, de Zayn-nek most jól esett elmondani.

-          Kiskorom óta fontosnak tartottam, hogy leírjam ebbe az érzéseimet, mert nem mindenre emlékszem majd. Aztán 14 éves voltam, amikor Harry befutott és mi akkor költöztünk el. A napló lett a legjobb barátom, főleg akkor mikor végleg megszakadt velük a kapcsolatom. Új iskolába kerültem, és senkit nem ismertem, nem voltak barátaim. Szerintem ha ez a napló nincsen, már én se vagyok. Össze voltam törve teljesen, és ez a kis füzet segített nekem – fejeztem be, Zayn pedig csak a padlót bámulta.

-          Sajnálom, hogy ezeket át kellett élned – ölelt át szorosan, ami most nagyon jól esett.

-          Köszönöm, hogy elmondhattam – néztem mélyen a szemébe.

-          Soha nem láttam még olyan szoros kapcsolatot, mint ami köztetek van – váltott komolyra. – Örülök, hogy vagy Harry-nek – mosolyodott el újra.

9-ig csendben ültünk egymás mellett, és most megnyugtatott ez a csend. Miután Dave kijött a fiúk szobájából, bementem Harry-hez.

 - Szia manó – vigyorodott el, mikor meglátott.

 - Szia – dőltem be mellé az ágyba. – Hogy aludtál? – néztem rá.

 - Elment – válaszolt csukott szemekkel.

 - Én megint szarul – duzzogtam.

Reggeli után a strandra mentünk, hiszen olyan meleg volt, hogy mást nem is lehetett volna csinálni. A hőség a gyerekeket is kikészítette, ahogy minket is. Egész nap a parton fetrengtünk, vagy a vízbe sétálgattunk. Nem is lett volna máshoz kedvem. Harry hátán, vagy ölébe voltam mindig, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Az egész napot a strandon töltöttük, 8 körül értünk vissza a táborba.

-          Na, fiúk és lányok, mit szólnátok ma egy éjszakai tűrához? – kérdezte Dave a vacsoránál. Mindenkinek felcsillantak a szemei, így 9 óra után, mikor már elég sötét volt, az udvaron gyülekeztünk. – Mindenki válasszon magának egy párt – adta ki az első utasítást Dave, és mindenki elindult valaki felé. Harry hátulról ölelt át, így ő lett a párom, bármilyen meglepő. – Az erdő körül kerítés van, de ne menjetek túl messzire. Meglehet ijeszteni a másikat, de ne nagyon durván – nézett a banda tagjaira, mire halkan felnevettem.

Tetszett, hogy szabadon mehettünk oda, ahova akartunk. Harry-vel elindultunk a sötét erdőbe, és én már az első fareccsenésre felugrottam.

-          Félek – suttogtam neki.

-          Audry, amíg engem látsz nincs baj – nyugtatgatott Harry. A sötétbe megkerestem kézfejét, és rákulcsoltam ujjaimat. Bár nem láttam őt, éreztem, hogy mosolyog.

Sokáig sétálhattunk, mikor egy olyan helyre értünk, ahol már kevesebb fa volt. Szerencsésen megúsztuk, hogy bárki megijesszen minket. Harry jót nevetett volna rajta, de én így is végig paráztam az utat.

-          Nézd Harry – mutattam fel az égre, és ő is felnézett. – Kifekszünk kicsit? – néztem rá.

-          Igen – nyomott puszit a homlokomra, majd lefeküdtünk a fűre.

Harry mellkasán pihentettem a fejem, és egyik kezemmel átöleltem őt. Mikor a derekamra simította kezét, valami furcsa érzés járt át. Már a tábor eleje óta ezt érzem, ha hozzámér. Nem tudom mi lehet ez…

-          Min gondolkozol? – kérdezte, és továbbra is a csillagos eget figyelte.

-          Rajtunk – válaszoltam egyszerűen.

-          Hogy?

-          Hogy most mennyivel másabb a kapcsolatunk, mint annó – mondtam ki, amire gondoltam éppen.

-          Én is így érzek – ült fel törökülésbe, én pedig az ölébe hajtottam a fejem, és így néztem fel rá.

-          Mármint… sokkal jobb – kezdtem.

-          De sokkal másabb – fejezte be Harry a mondatot helyettem.

-          Emlékszel, amikor régen együtt mentünk az oviba, és mindenki azt hitte, hogy neked már 2 csajod is van? – nevettem fel, mikor eszembe jutott az a bizonyos nap.

-          És amikor Gemmát megcsókolta egy fiú, és mindenki ott sajnálz, mert nem tudták, hogy a testvérem?

-          Vagy amikor beteg voltam, és te folyamatosan gyógyteákat készítettél nekem? – mosolyogtam.

-          Amikor pedig én voltam beteg, akkor te csináltad ugyanezt – mosolyodott el ő is.

Még jó pár emléket felsoroltunk. Volt amelyiken nagyokat nevettünk, és volt amelyiken meghatódtunk. Tény és való, hogy minden fontos, vagy kevésbé fontos pillanatomnál ott volt ez a két idióta- És a világ összes pénzéért sem adnám őket oda. Felálltam Harry öléből, és átöleltem őt. Amennyire csak tudtam, hozzábújtam.

-          Mindennél jobban szeretlek Audry – suttogta Harry, a szívem pedig egy hatalmasat dobbant.

-          Én is Téged Harry, örökre – bújtam hozzá még közelebb. Lassan elengedtük egymást, és csak néztünk egymás szemeibe, nem szóltunk közben semmit. A szívem vagy kihagyott néha egy ütemet, vagy annyira gyorsan vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.

A hasamat mintha csiklandozta volna valami belülről, de magam sem tudtam, hogy mi.

 - Szeretlek – suttogta újra Harry, és szemeiben azt láttam, hogy ő is hasonlót érez, mint én.

Arca vészesen közel volt az enyémhez, és lassan ajkaira tévedtek szemeim. Olyanra gondoltam, mint még azelőtt soha… olyat akartam tenni, ami megdöbbentett. Felnéztem szemeibe, és halványan elmosolyodtam. Pár másodperc után közelebb lépett hozzám. Még a levegő is alig fért át közöttünk, zavarba hozott a közelsége, pedig nem szokott… Szóval ő is hasonlóra gondolt. Egyik kezét arcomra helyezte, ami megnyugtatott, de még jobban zavarba lettem. Még közelebb lépett, én pedig két kezemmel átöleltem őt. Borzasztó lassúsággal közeledett felém, én pedig úgy remegtem mintha fáznék. Iszonyatosan megakartam csókolni a legjobb barátomat… Puha ajkai súrolták az enyémeket, és ha nem fogja derekamat, szerintem ott helyben összeesek.

 - Audry – pattant ki valahonnan Gemma, a tökéletes pillanatnak pedig lőttek is…  

Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Sajnálom, hogy most ennyire rövid lett... 

Ha tetszett írjatok véleményt.:) Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést és a kommenteket.

4.fejezet

Szeretlek

Az éjszakám valami borzalmas volt… vihar volt, amitől amúgy is félek, ezért konkrétan nem aludtam semmit. Reggel mikor Dave bejött, és meglátta, hogy fent vagyok hívott segíteni.

-         Valami baj van? – kérdezte tőlem mikor kiértünk az udvarra.

-         Nem, nincsen… csak viharban nem igazán tudok aludni – mondtam szomorúan.

-         Ja, értem. Felkelted a fiúkat? – mutatott az ajtajukra, én pedig bólintottam. Visszasétáltam az említett szobához, és halkan benyitottam. A kupi ami ott fogadott, már meg sem lepett, hiszen már jártam itt. Liam-on kívül mindenki aludt, így kíváncsian néztem rá.

-         Hát te? – suttogtam és leültem mellé.

-         Korán kelő vagyok – húzta el a száját. – És te?

-         Nem tudok viharban aludni – mondtam szomorúan.

-         Ohh… a barátnőm is ilyen – nevetett fel halkan.

-         A barátnőd? – vigyorodtam el, bár nem lepett meg különösebben, hogy van valakije.

-         Igen, Sophiának hívják – mosolyodott el.

-         Biztos gyönyörű. Sokáig!

-         És köztetek most mivan? – kérdezte, én pedig összeráncolt szemöldökkel meredtem rá, ő pedig Harry-re mutatott.

-         Ja, semmi. Barátok vagyunk – mosolyodtam el, majd újra Harry-re néztem, és szemeim elidőztek rajta. Göndör hajszálai elterültek a párnán, és bár nem mosolygott, mégis úgy tűnt.

-         Értem – bólintott nevetve.

-         Na én felkeltem a többieket – álltam fel.

-         Zaynnel nem lesz könnyű dolgod – nézett az említett személyre.

Nem voltam gonosz velük, és nem ordítottam bele az arcukba, hogy keljenek fel. Szépen sorban, egyesével keltettem fel őket, amit díjaztak is.

-         Máskor is te kelts – ásított Louis, én pedig mosolyogva bólintottam.

Utoljára Harry ágyához léptem, majd leültem mellé. A karját óvatosan megsimogattam remélve, hogy erre felkel, de ehelyett csak hátat fordított nekem. A hátát kezdtem el simogatni, és két perc után végre visszafordult, majd kinyitotta szemeit. Álmosan meredt rám, és mikor felfogta, hogy én vagyok ott, kihúzta kezeit a takaró alól, és átölelve engem, lehúzott magához.

-         Jó reggelt – mondta rekedtes hangján, amit úgy imádtam. – Te miért nem alszol?

-         Vihar – rántottam meg a vállamat, ő pedig csak bólintott.

Nem sokkal később a szintén álmos fejű Gemma lépett be a szobába, és leült mellém. Elmosolyodtam, mikor ránéztem. Annyira jó érzés volt tudni, hogy ott voltak velem.

-         De jó, hogy mind itt vagytok. Szeretnék tőletek kérdezni valamit – rontott be Dave, és leült egy székre.

-         Igen? – nézett rá Niall.

-         Arra gondoltam, hogy mától lehetnének a zeneórák amiről már szó volt – kezdett bele, mi pedig bólogattunk. – És szombatra lehívnám ide a szülőket, addigra pedig összerakhatnánk egy fellépést – fejezte be.

-         Szerintem ez nagyon jó ötlet – pattant fel Louis.

-         És akkor arra gondoltam, hogy Niall és Audry gitárt tanít. Gemma táncot, és a 4 fiú éneket – vázolta ötleteit.

-         Én benne vagyok – mosolyodtam el, mert már magam előtt láttam az egészet.

-         Szuper! Ja, és amúgy ma sem lesz torna – mondta, mire pedig „szomorúan” vettük tudomásul.

Reggel után már mentünk is át a próbateremnek kinevezett helyiségbe, ami a legnagyobb házba volt. Amin nagyon meglepődtem, hogy a gyerekek többségét a gitár érdekelte. Liam kiállt középre, és elmondott pár információt a gyerekeknek. A terem közepén Gemma mutogatta a táncot, az egyik sarokba mi ültünk Niall-el, a terem végébe pedig a fiúk énekeltek.

És szombatig valóban folyamatosan próbáltunk, minden nap.

Reggel izgatottan keltem fel, hiszen ma jönnek a szülők és ma lesz a fellépés is. Dave ma kivételesen nem keltett minket, de én már 10 órakor fent voltam. Jó, ez nem olyan korán, de a többiekhez képest az.

Halkan mentem ki a szobánkból, mert Gemma még aludt. Az udvaron most szokatlanul sokan voltak, mosolyogva néztem végig a nagy „tömegen”. Minden gyerek a szüleivel/nagyszüleivel beszélgetett. A tömegben kiszúrtam anyát, ami meglepett, mert én úgy tudtam, hogy a mi szüleink nem jönnek.

Gyorsan odamentem hozzá és szorosan átöleltem.

-         Hát te? – kérdeztem tőle, miután elengedtem.

-         Gondoltam megnézlek – mosolyodott el.

-         Apa? – forgolódtam, de sehol nem láttam.

-         Nem vele érdekeztem – vigyorodott el, majd a háta mögött kiszúrtam Anne-t és mosolyogva odafutottam hozzá.

-         Szia Anne – öleltem át jó szorosan.

-         De rég láttalak Audry – nevetett fel, mikor elengedtem. – A gyerekeim? – kérdezte.

-         Még alszanak – mosolyodtam el.

-         Jól láttam azt a mosolyt? – húzta fel anya a szemöldökét. – Harry-vel megbeszéltétek? – váltott kicsit komolyabbra, mert tudta, hogy ez érzékeny téma.

-         Igen, meg. Igazatok volt… köszönöm – öleltem át őket egyszerre.

Nem sokkal később a többiek is felkeltek, és Harry-ék is szorosan átölelték anyát, meg persze Anne-t is. A többiek családját is megismertem, és mindegyikük nagyon szimpatikus volt. A szülők mellett itt volt még Louis, Liam és Zayn barátnői is, azaz Eleanor, Sophie és Perrie. Zayn barátnőjéről már többet hallottam, mert ő énekes egy bandában.

Délután 4 körül már a székeket pakoltuk ki az udvarra, a közönségnek. A gyerekek nagyon izgatottak voltak a fellépés miatt, ami érthető is volt. Egymást próbáltak lenyugtatni, a szülők pedig csak mosolyogva figyelték őket. 5 órakor végre kezdődhetett a show. Én a fiúkkal és a gyerekekkel a színpad oldalánál álltam, így tökéletes rálátásom volt mindenkire. Minden szülő fényképezővel a kezében ült, anyáék pedig folyamatosan össze-össze nevettek, amin már meg sem lepődtem. Dave fellépett a színpadra, és köszöntötte a szülőket.

-         Köszöntök mindenkit! Nagyon örülünk, hogy ennyien eltudtak jönni. A gyerekek az elmúlt egy hétben rengeteget próbáltak, nem is húznám tovább a szót, kezdődjön is – vigyorodott el, majd lejött a színpadról.

A fiúkkal még gyorsan átöleltük a gyerekeket, aztán ők felmentek a színpadra. A színpad egyébként a nagy háznak az előtere volt. A fiatalok, a srácok egyik számát a Little Things-et énekelték. A végére pár szülőnek könnyes lett a szeme, és én is meghatódtam rajta, annyira szép volt az egész. A gyerekek után természetesen a One Direction is fellépett, és meglepődve vettem észre, hogy sok szülő velük együtt énekelt. A koncert végén Zayn pár szóban megköszönte a szülőknek, hogy eljöttek majd lejöttek.

 - Nagyon  jók voltatok – öleltem át Harry-t, aki mosolyogva belepuszilt a hajamba.

Megfogta a kezemet, és úgy mentünk oda anyáékhoz, akik már készültek haza.

-         Már mentek is? – nézett szomorúan Gemma.

-         Igen – ölelte át őt Anne.

-         Nagyon tetszett minden, másfél hét és találkozunk – mosolygott rám anya, majd átölelt. – Vigyázzatok egymásra – súgta a fülembe.

Fél óra múlva minden szülő elment, ahogy a srácok barátnői is, pedig nagyon megkedveltem őket. A tábortűz természetesen ma sem maradhatott el így 8 órakor már kint beszélgettünk. Annyira csodálatos volt látni, ahogy a gyerekek mosolyogva mesélték, hogy nekik milyen érzés volt ez az egész.

Egy barna hajú kislány ült le mellém.

-         Szia Audrina – nézett fel rám.

-         Szia – mosolyogtam. – Téged hogy hívnak?

-         Caitlyn Hill – mutatkozott be.

-         Nagyon szép neved van – dícsértem meg.

-         Köszönöm! – virult fel. – Képzeld el, azt mondta ma az anyukám a fellépés után, hogy szeptembertől beirtat a zene iskolába. Már nagyon régóta mondom neki, de nem vette komolyan… viszont a mai fellépés után átgondolta – mesélt csillogó szemekkel.

-         Komolyan? Ez csodálatos! És min szeretnél tanulni? – kérdeztem tőle.

-         Gitáron. A zongora is érdekel, de te megszeretteted velem a gitárt, és most mindenképpen az érdekel jobban – folytatta, én pedig meghatódtam.

-         Figyelj, én tudok zongorázni is. Megtaníthatok neked pár dalt, ha gondolod – mosolyogtam rá.

-         Ez nagyon jó ötlet, köszönöm szépen! – pattant fel, majd átölelt. – Te vagy a példaképem Audry – nézett mélyen a szemembe, én pedig már be is könnyeztem.

-         Nagyon aranyos vagy, Caitlyn – mondtam, ő pedig már szaladt is a barátaihoz.

Nem fogtam fel amit mondott és csak az az egy mondata járt a fejembe. Csak bámultam ki a fejemből, és észre se vettem, hogy valaki leült mellém.

-         Történt valami? – guggolt le elém Harry, én pedig csak megráztam a fejem. – Audry, valamiért csak sírsz – mondta én pedig csak belenéztem a szemeibe… de ez nem volt túl jó ötlet, mert méginkább sírhatnékom lett. Gyorsan felálltam, mielőtt bárki kiszúrná, hogy sírok. Kicsit távolabb mentem a tűztől. Nem volt semmi bajom, mégis sírtam. Nem tudtam, hogy normális voltam-e, vagy nem. Harry lépett elém, én pedig inkább a földet néztem.

-         Audry, mondd már mi a baj… komolyan megijesztesz – suttogta, majd megfogta államat és kissé felemelte fejemet, hogy a szemébe nézzek. Megint megráztam a fejemet, és átöleltem őt majd… sírni kezdtem. – Héé… csst – simogatta hátam Harry. – Mi a baj manó? – kérdezte, és picit eltolt magától.

-         Semmi nincsen… nincs baj – mosolyogtam rá. Mert tényleg nem volt.

-         Akkor miért sírsz? – kérdezte, közben pedig végig a hátamat simogatta, ami megnyugtatott.

-         Nem tudom…csak az előbb az egyik kislány odajött hozzám, és azt mondta, hogy a példaképe vagyok és olyan jól esett – szipogtam. – És aztán visszagondoltam az elmúlt napokra, és annyira boldog vagyok, hogy visszakaptalak téged, titeket. Nem akartam sírni, csak úgy kijött – rántottam meg a vállamat, és felnéztem Harry-re akinek egy picit könnyes volt a szeme. Na, ha most ő elkezd sírni, nekem annyi.

-         Én is ugyanígy érzek, de most már senki, és semmi nem vehet el tőlem – mondta, majd szorosan átölelt. – Szeretlek Audry – suttogta.

-         Én is téged, Harry – bújtam hozzá még jobban.

Gemmát is jó szorosan megölelgettem, aki nem értette, de rámhagyta. Éjfélkor még a fiúkkal kint beszélgettünk, és olyan fél 1 körül lehetett, mikor ágyba kerültem. Kivételesen nem külön aludtunk Gemmával, hanem együtt, mosolyogva és boldogan aludtam el. 

Sziasztok! Remélem tetszett a fejezet. Ha így volt akkor írjatok kommentet, iratkozzatok fel. Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést, és a hozzászólásokat!