2015. október 25., vasárnap

11.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a rengeteg hozzászólást az előző bejegyzésemhez, úgy döntöttem nem zárom be a blogot. Nem lett túl hosszú rész, ne haragudjatok. Remélem most is annyian szóltok hozzá, mint az előzőhöz!:) Jó olvasást! 


Szeretném...

Pár hét telt el azóta, hogy elkezdődött a turné. Az elején azt hittem, hogy végig rossz lesz, mert ugye leribancoztak, meg hasonlók de már szerencsére változott ez az egész, és igaza volt Zayn-nek és a többieknek... pár nap alatt már nem volt furcsa a rajongóknak, hogy én vagyok Harry barátnője. Az utazásokat nehéz volt megszoknom, főleg mikor a buszon vagy repülőn kellett aludnom, de ehhez is hozzászokik az ember egy idő után. Harry-vel szerencsére jól megvagyunk, nem voltak eddig veszekedések, ami fura de jó is egyben, és örülök neki. Jelenleg Philadelphiába vagyunk, itt 1 éjszakát töltünk, aztán pedig indulunk tovább Boston-ba. Legjobban New York-ot élveztem eddig, és nem csalódtam a városban egyáltalán. Gemmával végig vásároltuk azt a pár napot, amit ott töltöttünk, és úgy viselkedtünk ahogy a filmekbe szoktak, New York-ba. (:D)

Reggel, mikor felkeltem Harry már nem volt mellettem. A hotelszoba most is gyönyörű volt, mint mindig. Felültem az ágyba, és a telefonom megkeresése után megnéztem mennyi az idő, majd pár dolgot az interneten, végül kikeltem. A szobánkhoz tartozó fürdőbe mentem, ahol a szokásos reggeli teendők után (zuhanyzás, fogmosás, fésülködés…) visszamentem a szobába, és a bőröndömbe kezdtem kutakodni valami ruha után. Mivel nem terveztem elmenni a hotelből, ezért egy egyszerű ’otthoni’ sortot vettem fel, és egy laza pólót, majd átmentem Gemma szobájába.
-          Jó reggelt – huppantam barátnőm mellé, aki az ágyából nézett valami filmet.
-          Neked is – mosolygott rám. – Nincs kedved elmenni valahova reggelizni? Mehetnékem van – nevetett fel.
-          De, mehetünk – álltam fel. – A srácok? – kérdeztem.
-          Valami interjún, azt hiszem – állt fel Gemma, majd bement a fürdőbe, én pedig visszamentem a szobámba. A telefonom csörögni kezdett, és miután elolvastam ki hív, mosolyogva emeltem a fülemhez a telefont.
-          Szia manó, felkeltél? – szólt bele Harry édesen.
-          Szia, igen – mosolyodtam el, amit ő nem látott. Miközben beszélgettünk, én öltözni próbáltam, ami elég érdekes nézett ki.
-          Megyek el Gemmával reggelizni, mikor érsz vissza? – kérdeztem tőle.
-          3 körül szerintem – szólalt meg.
-          Jólvan, most leteszem, mert mindjárt indulunk. Szeretlek – mondtam.
-          Én is téged kicsim – mondta, majd letettük.
Felvettem egy fekete csőgatyát, meg egy farmeringet. A táskámba bedobáltam a szükséges dolgokat, kevés smink és már indultunk is.
-          Farkaséhes vagyok – állt meg Gemma egy kávézó előtt, ami szimpatikus volt számunkra, úgyhogy beültünk.
-          Én is – mosolyogtam, miközbe az étlapot böngésztem.
Nem sokkal később felvették a rendelésünket. Gemmával ugyanazt kértük, azaz 2 kávét, és 2 croiassant. Körülbelül 5 perc múlva hozták ki a rendelésünket, mi pedig csendben fogyasztottuk el. Gemmával természetesen még pár óráig sétálgattunk a városba, és jó lányok módjára nem egy boltba vásárolgattunk is. Ki kell használni, hiszen Gemma nem sokára hazamegy, vagyis Londonba, mert dolgozni fog. Sajnálom, hogy itt hagy minket, de örülök is neki, mert régóta szerette volna megkapni ezt az állást, és örül annak, hogy egy kicsit önálló élete lehet. Hát, ha ő boldog, akkor én is. Bár ez eszembe juttatja azt, hogy mi lesz velem és Harry-vel szeptembertől. Mert, hogy a nyárból még van másfél hónap, amit persze végig vele tervezek tölteni, de utána kezdődik a Szeptember, és nekem az egyetem. Eddig teljesen biztos voltam abban, hogy egyetemre akarok menni, de mióta Harry újra az életembe lépett, és a barátom is lett már nem vagyok benne biztos. Hiszen, hogyha én odafogok járni, akkor odaleszek kötve, és nem fogok tudni utazgatni. Még nem tudom, hogyan lesz, de még nem is akarok ezen gondolkozni, és remélem majd találunk valami megoldást erre az egészre. Nem akarok emiatt szakítani Harry-vel, és nem is tudnék. Ha pár éve azt hittem, én mindennél jobban szeretem Harry-t akkor… valószínűleg teljesen hülye, voltam… Mármint, mióta újra belépett az életembe napról napra egyre jobban szeretem, és azt hiszem, ezzel ő is így van. Már nem tudnék nélküle, Gemma és a srácok nélkül élni.
4-re értünk vissza, a srácok pedig már ott voltak, mert a földszintről lehetett hallani Niall hangját, amin már meg se lepődtem. Ahogy azon se, hogy a folyosón Louis és Zayn kergették egymást, Niall rajtuk röhögött, és a földön feküdt, Liam pedig megrökönyödve nézte ezt, Harry-vel együtt.
 - Sziasztok – álltunk meg, és azonnal mindenki ránk nézett. Kihasználva, hogy Louis-ék nem rohangálnak gyorsan, odaléptem Harry-hez, leültem mellé és egy gyors puszit nyomtam a szájára.
 - Hiányoztál – kulcsolta össze kezeinket, majd megpuszilta az arcomat.
 - Milyen volt az interjú? – érdeklődtem tőle és Liam-tól.
 - Elment – húzogatta a vállát vigyorogva Liam.
 - És mitől van ilyen jó kedved?
 - Sophia – köhintett vigyorogva Harry, én pedig felhúztam a szemöldökömet.
 - Mi van vele? – érdeklődtem, Liam pedig egy gyűrűsdobozt húzott elő a zsebéből.
 - Ha érted… - nevetett fel, de szerintem leesett neki, hogy értem, mert lefagytam.
 - Úristeeeen – sikítottam fel. – De jó – öleltem át Liamet mosolyogva.
 - Nekem miért nem örülsz ennyire? – ráncolta a szemöldökét Harry, miután elengedtem Liam-et.
 - Neked még jobban örülök, szívem – kacsintottam rá, Harry pedig huncut mosolyra húzta a száját.
 - Na, jólvan. Nyalakodjatok – állt fel Liam nevetve, majd visszacsúsztatta a dobozt a zsebébe és a szobájukba ment.
 - Most már köszönhetek normálisan – álltam lábujjhegyre és átkaroltam Harry nyakát. Derekamra csúsztatta kezeit, és lassan megcsókolt. Pár perc után levegőhiányába váltunk el egymástól, mégegyszer megöleltem majd Liam-hoz indultam, mert beszélni akartam vele.
 - Szóval – huppantam le az ágyra. – Mesélj csak – vigyorodtam el. Liam-mel olyan a kapcsolatom, mintha a bátyám lenne, úgyhogy meg se lepődött, hogy ki akartam faggatni.
Liam hosszasan mesélt, elmondta miért döntött így, és annyira jó volt őt így látni. Tökéletes párt alkotnak Sophiával.
-          És mikor tervezed? – érdeklődtem.
-          Jövő héten 6 nap szabink lesz, és akkor terveztem, hogy elviszem valahova – mosolyodott el.
-          Sok sikert – álltam fel, és mégegyszer megöleltem.
-          Viszont menj, nem akarom, hogy Harry ideges legyen – utalt arra, hogy már legalább 1 órája nála voltam. Felnevettem majd az ajtó felé indultam.
-          Én se – mosolyodtam el, majd átmentem a szobánkba.
-          Azt hittem már sose jössz – nézett rám morcosan Harry.
Bedőltem mellé az ágyba, és csak beszélgettünk, néha pedig egy-egy csókban forrtunk össze.
Este a srácokkal együtt elmentünk vacsorázni és kicsit sétáltunk a városba. Ez így elég nehéz, mármint ha a fiúkkal vagyunk, mert minden 2. ember megállítja őket egy közös fotóra, vagy autogramra és vannak, akik még beszélgetni is szeretnének. A fiúk persze kedvesek és mindenkivel beszélgetnek pár percet, viszont így az esti sétából nem lett sok. Eljutottunk a közeli park-ba, ott leültünk és kicsit beszélgettünk, főleg Liam-ról és Sophiaról. Azt tervezi, hogy elviszi Párizsba, és ott megkéri a kezét. Ez undorítóan romantikus, de mégis annyira aranyos. Este 11 körül értünk vissza, és amíg Harry fürdött én a telefonomon játszottam egészen addig, amíg anya fel nem hívott.
-          Szia Audry, hogy vagy? – szólt bele anya kedvesen, de éreztem valamit a hangjába.
-          Szia anya, minden oké, és te? – kérdeztem vissza.
-          Jól vagyok. Ma járt itt a postás – mondta.
-          És? – érdeklődtem, hiszen fogalmam sem volt miért közli ezt velem.
-          Egy szép vaskos borítékot hozott nekem – mondta izgatottan anya, és egyből leesett. Az egyetem küldte a levelet, a beiratkozással meg mindennel kapcsolatban, és ezzel biztossá vált, hogy felvettek.
-          Ez… nagyon jó – mondtam és próbáltam izgatottnak tűnni, de majdnem elsírtam magam. Hiszen akkor itt kell hagynom Harry-t.
-          Szeretném, ha Augusztus végén hazaköltöznél Audry, hogy mindent el tudjunk intézni az egyetemmel kapcsolatosan – ujjongott anya, én pedig éreztem, ahogy szétesik minden körülöttem.





4 megjegyzés:

  1. Szia.
    Csodálatos lett as always. Nagyon várom a következőt! :)
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, nem sokára jön a következő!<3

      Törlés